A teljesen megújuló energiaforrásból származó bio-butadién gyártása sikeresen a kísérleti szakaszba lépett – jelentette be az Eni-hez tartozó polimer és elasztomer gyártó Versalis és a Genomatica biotechnológiai cég.
BővebbenTimeLine Layout
március, 2016
-
14 március
Kiemelkedően teljesítettek tavaly az ALTEO Group szélerőművei
Kiemelkedően teljesítettek 2015-ben az ALTEO Group szélerőművei, a feltörekvő alternatívenergetikai vállalat négy egysége több mint 7700 átlagos háztartás villamosenergia-igényének megfelelő mennyiségű áramot termelt.
Bővebben -
14 március
Rekordmeleg volt februárban
Az idei februárban sokkal melegebb volt, mint amire számítottak. A Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) friss adatai szerint februárban a globális földfelszíni átlaghőmérséklet 1,35 celsius fokkal magasabb volt, mint az 1951-1980 között mért átlag.
Bővebben -
14 március
Egy Fukusima által sújtott házaspár sorsfordító közösségi napenergia-projektbe kezdett
Okavara Sin és Tacuko biogazdálkodókként dolgoztak az elmúlt 30 évben. Saját biofarmjuk révén a vidéki élet a vérükben volt, hiszen ugyanabba a földbe vetettek, ugyanazt a földet szántották és aratták, mint felmenőik hat generáción át. Közvetlenül a fogyasztóknak árulták biozöldségeiket, és a közösségük nagyra értékelte a munkájukat.
Bővebben -
14 március
Kólás palackot eszik egy baktérium
Úgy tűnik, hogy a természet ismét lepipált minket, hiszen röpke 70 év alatt megoldást talált a világ legproblematikusabb műanyaga, a polietilén-tereftalát (PET) lebontására.
Bővebben -
14 március
Föld órája – A fenntartható innovációk köré szerveződnek a programok idén
A fenntartható innovációk köré szerveződnek a Föld órája globális környezetvédő akció idei magyarországi programjai március 19-én, az esemény központi helyszíne a budapesti Müpa lesz.
Bővebben -
14 március
Saját lábán ment Párizsba az elektromos busz átvenni a díjat
Az elektromos buszcsaládot tervező magyar evopro csoport és a kompozit kocsitestet gyártó orosz NCC kedden vette át a JEC Innovációs Díjat. A díjátadóra a BKV számára gyártott 20 darab kompozit busz egyike ment ki saját lábán, így a MODULO C68E a történelem első és egyetlen elektromos busza mely teljesítette a Budapest - Párizs távot.
Bővebben -
11 március
Fura egy világ: olajcég lett egy Formula E-csapat szponzora
Idén második szezonjánál tart az elektromos Formula-autók világbajnoksága. Bár az egész sorozat valahogy eléggé ellenszélben van az autósport-rajongók által, ám a "nyüszítő porszívóknak" csúfolt versenyautók izgalmas futamokat produkálnak versenyről versenyre.
Bővebben -
11 március
Új napelemes drótszamár Hollandiában
"Ez az első olyan bicikli, amelynek a kerekében napelemek vannak, és amely nappal, illetve kerékpározás közben feltölti magát."
Bővebben -
11 március
Napenergiát hasznosító mozgásérzékelő lámpa
Egy fényforrás, mely hónapokig világít egyszeri felöltéssel? Lehetséges! A Felmark terveződuója által megálmodott lámpa minden képzeletet felülmúl.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu