TimeLine Layout

január, 2012

  • 9 január

    Így változik át London az olimpiára

    Kétszáz nap múlva, július 27-én kezdődik el hivatalosan a londoni olimpia, az előkészületek már gőzerővel zajlanak. Talán még emlékszünk, milyen környezetvédelmi intézkedéseket kellett Pekingben sürgősen bevezetni, hogy ne kerüljön veszélybe a rendezvény.

    Bővebben
  • 9 január

    Továbbra is jelentős fennakadások a hó miatt

    Továbbra is jelentős közlekedési fennakadásokat okozott a folytatódó havazás és lavinaveszély hétfőn Ausztria nyugati részében - számoltak be róla osztrák tömegtájékoztatási eszközök.

    Bővebben
  • 9 január

    Sípálya-építési vita a Gyilkos-tónál

    Sípályát építene a közigazgatásilag székelyföldi Gyergyószentmiklóshoz tartozó Gyilkos-tónál a város önkormányzata. A környezetvédő hatóságok ellenzik a tervet - írja a Krónika című kolozsvári napilap hétfői számában.

    Bővebben
  • 9 január

    A Holdra készülnek

    Már 3 ezer cseh állampolgárnak van telke a Holdon, az idei karácsonyra jó páran kaptak ajándékba belőle.

    Bővebben
  • 9 január

    Sörkollektor gyűjti a napenergiát

    Körülbelül 16 hideg, de napsütéses hónap alatt térül meg a vásárhelyi Zombory Zsolt által készített, sörösdobozokból épített napkollektor ára.

    Bővebben
  • 9 január

    Minden település megközelíthető, de továbbra is nagy a lavinaveszély Nyugat-Ausztriában

    Minden település megközelíthető volt vasárnap Ausztria nyugati részében, de változatlanul magas maradt a lavinaveszély és több helyen útlezárások voltak.

    Bővebben
  • 8 január

    Orbán Viktornak írtak levelet a zöld energiások

    A Magyar Megújuló Energia Szövetség (MMESZ) levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, amelyben aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy több szakpolitikus távozott szinte egyidejűleg kormányból, és amiatt is, hogy a közigazgatási és politikai vezetés együttműködésének hiányosságai miatt gazdasági lehetőségeket szalaszt el az ország - tájékoztatta Balogh László, a szervezet elnöke az MTI-t.

    Bővebben
  • 8 január

    A gyaloglás véd a megfázástól, a maratoni futás gyengít

    A túlzott testedzés károsítja az immunrendszert és védtelenebbé tesz a megfázás vagy az influenza ellen, a rendszeres, élénk tempójú gyaloglás viszont erősíti a védettséget.

    Bővebben
  • 8 január

    Dél-Ázsiában is romlik a téli szmoghelyzet

    A fosszilis tüzelőanyag és a biomassza-égetés okozta légszennyezés gyors növekedése miatt Dél-Ázsia több részén rosszabbodott a téli szmoghelyzet – adta hírül pénteken szakértőkre hivatkozva a BBC brit műsorszolgáltató honlapja.

    Bővebben
  • 8 január

    Gyűjtik a kidobott karácsonyfákat

    Fiatalember helyezi ki a leszedett karácsonyfáját Budapesten az Arany János utcai lakótelep egyik lerakóhelyére. A hagyomány szerint január hatodika, a vízkereszt után, szokás a karácsonyfákat leszedni és kitenni elszállításra.

    Bővebben