A nem élelmiszeripari termékekre vonatkozó uniós gyorsriasztási rendszer 2023-as jelentése szerint a kozmetikumok voltak a leggyakoribb egészségügyi kockázatot jelentő terméktípusok - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
BővebbenTimeLine Layout
március, 2024
-
17 március
Mesterséges intelligenciával kapcsolatos jogszabályt fogadtak el
Szerdán az Európai Parlament a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályt fogadott el, amelynek célja az alapvető jogok, a demokrácia, a jogállamiság és a környezeti fenntarthatóság védelme a magas kockázatú mesterséges intelligenciával (MI) szemben és az innováció ösztönzése - közölte az uniós testület.
Bővebben -
17 március
Megjelent a Natura 2000 gyepterületek kompenzációs támogatása
Meghirdették az első vidékfejlesztési pályázati felhívást a 2027-ig tartó KAP Stratégia Terv keretei között. Az érintett gazdálkodók a Natura 2000 gyepterületek után vehetnek igénybe kompenzációs támogatást, amelynek rendelkezésre álló, tervezett keretösszege 36,1 milliárd forint - jelentette be Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az AM tájékoztatása szerint.
Bővebben -
16 március
Megkezdte működését az Egyesült Államok tengeri szélerőműparkja
Megkezdte működését csütörtökön az Egyesült Államok kereskedelmi célú áramtermelésre használt első partközeli szélerőműparkja az atlanti-óceáni partvidéken.
Bővebben -
16 március
Létezik-e a piacon viharbiztos hőszigetelő rendszer?
Az utcán járva gyakran láthatunk olyan homlokzat, melyet egy vihar megrongált, vagy akár teljesen tönkre is tett.
Bővebben -
16 március
Az EP az ipar és a nagy állattartó gazdaságok szennyezésének csökkentéséről szóló rendeletet fogadott el
Az Európai Parlament szerdai plenáris ülése elfogadta az ipari kibocsátásokról szóló irányelv felülvizsgálatát taglaló, a tagállamokkal már korábban megkötött megállapodást, az ipari kibocsátási portálról szóló új rendeletet.
Bővebben -
16 március
Új törvény kedvez a zöld területeknek
Az új építészeti törvénnyel véget vetünk a zöld területek csökkenésének Magyarországon, és rendkívüli mértékben szigorodik az új területek beépítése - közölte Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) építészeti államtitkára Facebook-bejegyzésében, amelyről a szaktárca tájékoztatta szerdán az MTI-t.
Bővebben -
16 március
A cégvezetők nagy része emelkedett bevételt vár
A kedvezőtlen világgazdasági környezet ellenére emelkedő bevételekre és profitnövekedésre számít 2024-ben a vezérigazgatók többsége - közölte az EY legfrisseb nemzetközi felmérésének eredménye alapján az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.
Bővebben -
16 március
Megindult a tavaszi szezon a Településfásítási programban
Erős társadalmi igény van a zöldterületek bővítésére, a Településfásítási program pedig a rendszerváltozás óta a legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezés Magyarországon - hangsúlyozta Nagy István agárminiszter kedden a Győr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafőn, ahol az Országfásítási program részeként elindult a Településfásítási program tavaszi ültetési időszaka.
Bővebben -
16 március
Jó hír annak, aki egyszerűen tárolná el a napenergiát
A Pixii 2018-ban alakult, központja Norvégia Kristiansand városában található. Legfrissebben bemutatott terméke, a Pixii Home nevű eszköz 3,3 kilowatt névleges teljesítménnyel rendelkezik, 48 voltos névleges feszültséggel.
Bővebben