TimeLine Layout

április, 2011

  • 12 április

    Uniós támogatással távolítják el a hulladékot az Alsó-szigetközben

    Tizennégy alsó-szigetközi településen mintegy hetven helyszínről távolítják el európai uniós támogatással az utak mellett, az erdők szélén, a folyópartok mentén elhagyott hulladékot május végéig; a munkálatokra a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület (SZITE) és a szlovákiai Nagymegyer városa csaknem négyszázezer eurót nyert el a magyar-szlovák határon átnyúló együttműködési program keretében - tájékoztatta Tóásó Gyula projektmenedzser, a SZITE elnöke hétfőn az MTI-t.

    Bővebben
  • 12 április

    Iszapömlés – Élhető környezetet követelnek károsultak

    A vörösiszap-katasztrófa által sújtott három település teljes lakosságának egészségügyi vizsgálatát, a helyi vállalkozások, valamint az elköltözni szándékozók segítését és élhető környezet kialakítását követeli a közjogi méltóságoktól az az egyesület, amely a károsultak nevében hozott petíciót hétfőn Budapestre a házelnöknek.

    Bővebben
  • 12 április

    Egészségtelenebb lehet a kisgyerekes szülők életmódja

    A kisgyerekes anyák több kalóriát vettek magukhoz, testsúlyuk nagyobb volt, és ők is, valamint az apukák is kevesebbet mozogtak, mint gyermektelen kortársaik - állapították meg hétfőn közzétett tanulmányukban amerikai kutatók.

    Bővebben
  • 12 április

    Kiterjesztik a fukusimai veszélyzónát

    A japán kormány 20-ról 30 kilométerre növeli a Fukusima-1 atomerőmű körül létesített kimenekítési övezetet - közölte hétfői sajtóértekezletén Edano Jukio japán kormányszóvivő.

    Bővebben
  • 12 április

    Best of Green 2011 – a legzöldebbek

    A treehugger.com idén harmadik alkalommal választotta meg a legkörnyezettudatosabb embereket, ötleteket, projekteket, és járműveket. Az oldal olvasói több kategóriában is szavazhattak, melynek eredményei április 4. és 8. között derültek ki. A Best of Green 2011 eredményeiből következik egy kis ízelítő.

    Bővebben
  • 12 április

    Passzívház irodába öntve

    A brazil Sebrae vállalat egész épületkomplexumát újraterveztette a Gruposp építészeti csoporttal, hogy integrálja a legújabb passzívház-technológiákat.

    Bővebben
  • 12 április

    Zöld motor a Hungaroringen

    Soha nem gondoltam volna, hogy egy hungaroringi sportmotorbemutatón is lelhetek ökológiailag korrekt járműveket.

    Bővebben
  • 12 április

    iPhone fanatikusoknak: Apple koporsó

    Ahogy haladunk a fenntarthatóság útján, már nemcsak életünkben, de halálunk után is fontos a környezetvédelem. A zöld temetések, és hamvasztási szertartások egyre kedveltebbek. Bemutatunk 10 környezetbarát temetkezési módszert, mellyel halálunk után sem leszünk a környezet terhére.

    Bővebben
  • 12 április

    Seduca elektromos robogó: száguldozás szinte ingyen

    Napjaink hihetetlen magasságokban járó üzemanyagárai már nemcsak az autóval hanem a kisebb fogyasztású motorral, robogóval való közlekedést is egyre drágábbá teszik.

    Bővebben
  • 12 április

    Beindult az atomturizmus

    Akad, aki a Nevada sivatagban bámulja meg a 98 méter mély robbanási krátert, akad, aki Arizonában ereszkedik le egy Titan II rakéta silójába: sok ilyen és ehhez hasonló hely akad a világon, amely bemutatja az atomkor történetét - és egyes esetekben tanulságait is.

    Bővebben