TimeLine Layout

augusztus, 2009

  • 4 augusztus

    Zöldtechnológia révén újulnak meg Amerikai híres felhőkarcolói

    Amikor a New York szívében emelkedő Empire State Building tulajdonosai idén úgy döntöttek, hogy hőszigetelő ablakok ezreivel látják el az égbe nyúló homlokzatot, csak részben cselekedtek az energiatakarékoskodás jegyében - bérlőket is akartak csalogatni. 78 év elteltével ugyanis a Manhattan jelképévé vált épület elvesztette ragyogását, és már nem a legkívánatosabb bérlemény. Hogy csillogását visszaszerezze, a tulajdonosok azt tették, amit az ingatlantulajdonosok egyre nagyobb számban tesznek: "bezöldültek".

    Bővebben
  • 4 augusztus

    Az izzók után a LED lámpák gyártására áll át a Philips

    A Philips, a világ egyik legnagyobb fényforrás gyártója a hagyományos izzólámpák korának lezárulásával a LED (fénykibocsátó dióda) lámpák gyártására áll át.

    Bővebben
  • 3 augusztus

    CNG járművek Athén tisztaságáért

    A sűrített földgázzal hajtott járművek jelentősen csökkentik a kibocsátást benzinüzemű társaikhoz képest, a szénsemleges közlekedéshez vezető úton ígéretes átmenetet jelenthetnek.

    Bővebben
  • 3 augusztus

    Zöld celebek

    A héten több híresség is zöld terveiről tett bejelentést, mindegyikük más formában, de ugyanazzal a céllal, a környezetért küzd.

    Bővebben
  • 3 augusztus

    Bemutatták a Nissan teljesen elektromos autóját

    Ma délelőtt hivatalosan bemutatták a gyártó legújabb elektromos autóját egy háromnapos rendezvény keretein belül.

    Bővebben
  • 3 augusztus

    A Nike a design csúcsán

    A gyakorlatilag teljes egészében hulladékok felhasználásával készült kosárlabdacipő elnyerte az egyik legmagasabb designkitüntetést az IDEA-t. A díjat tavaly az iPhone vihette haza.

    Bővebben
  • 3 augusztus

    Ausztria megtérítheti a Lajta áradása következtében keletkezett hazai károkat

    Ausztria nem zárkózik attól, hogy a Lajta júniusi áradása során, a magyar oldalon keletkezett károkat megtérítse – többek között erről is szó volt a Magyar-Osztrák Vízügyi Bizottság szerdai ülésén, amelyen hazánkat Kóthay László, a KvVM vízügyi szakállamtitkár képviselte. Számítások szerint a mezőgazdaságban mintegy 40 millió forint kár keletkezett, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság intézkedéseinek költsége pedig meghaladja a 13 millió forintot. Kóthay László nyomatékosan kérte az osztrák szakembereket, hogy amilyen gyorsan csak tudják, kártalanítsák a magyar gazdákat és a helyi vízügyi szervet.

    Bővebben
  • 3 augusztus

    Veszélyben a Masai Mara

    Kelet-Afrika egyik legnagyobb turisztikai vonzereje (ahol többek között az Animal Planeten látható Nagymacskanapló forgatása is zajlik), a mintegy 1500 négyzetkilométeres Masai Mara vadrezervátum veszélyben van. Ennek oka a Mau erdőben, Kenya legnagyobb erdőterületén történő folyamatos fakivágás - jelentette a UNEP, az ENSZ környezetvédelmi programja.

    Bővebben
  • 3 augusztus

    Energia Klub: jó, csak hiányos a szélerőmű rendelet

    Az Energia Klub jó megoldásnak tartja, hogy nyilvános pályázaton lehet elnyerni a hazai szélerőmű-kapacitások kiépítésének lehetőségét, de úgy véli, hogy a jogszabály néhány pontja gátolja a sikeres végrehajtást.

    Bővebben
  • 3 augusztus

    Megkezdte az áramtermelést a dömsödi biogáz erőmű

    Megkezdte működését Magyarország harmadik legnagyobb biogáz üzeme a Pest megyei Dömsödön, az üzem évi 11 gigawatt óra energiát állít elő, ami mintegy 3.000 háztartás ellátásához elegendő mennyiséget jelent.

    Bővebben