"Magyarország törvényben megerősített vállalása, hogy az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátását 1990-hez képest legalább 40 százalékkal csökkenti 2030-ra. Az előzetes adatok szerint a hazai ÜHG-kibocsátás tavaly a megelőző esztendőhöz mérten jelentős arányban, 9,5 százalékkal mérséklődött. Az 1990-es bázisévhez viszonyítva ezzel összességében 43 százalékos csökkenésnél tartunk, 2023-ban tehát nemcsak elértük, hanem már túl is teljesítettük 2030-as célkitűzésünket" - jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter az Energiaügyi Minisztérium (EM) péntek reggeli közleményében.
BővebbenTimeLine Layout
augusztus, 2024
-
25 augusztus
A zöld beruházások hajtják a régió ingatlanpiacát
Az Alfa Group nevével legutóbb néhány hete lehetett sűrűn találkozni a sajtóban, amikor a Magyarországon ingatlanbefektetéssel és -üzemeltetéssel foglalkozó vállalatot is birtokló luxemburgi Marny Investissement többségi tulajdonrészt szerzett a világ első számú biogáztechnológiai cégében, az Anaergiában. Az ALFA GROUP hazai képviseletének vezetője, Ohad Epschtein szerint az ország fenntarthatósági céljai szempontjából is hatalmas lehetőség, hogy egy itthon már jelenlévő szereplő eszközölt jelentős befektetést a globálisan is egyedülálló újrahasznosítási megoldásokkal rendelkező vállalkozásban.
Bővebben -
25 augusztus
A klímaváltozás ellen a természet helyreállításába fektet az MNB
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a WWF Magyarországgal együttműködésben a legzöldebb megoldás, a természetes élőhelyek helyreállítása mellett döntött; az élőhely-helyreállítások eredményeit bemutató értékleveleket csütörtökön publikálták - ismertette közös közleményében a jegybank és a természetvédelmi szervezet.
Bővebben -
25 augusztus
Az oxigénhiány okozott halpusztulást a Kis-Balaton egy kisebb tározójában
A kánikula és a szélcsendes idő miatt kialakult algásodás okozta oxigénhiány vezetett az egy hete történt halpusztuláshoz a Kis-Balaton Kazetta nevű tározójában - derül ki a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) szerdai közleményéből az első vizsgálati eredményekről.
Bővebben -
25 augusztus
Fizettek a kereskedőknek, hogy átvegyék az elektromos áramot
2024-ben eddig 347 órában is negatív ára volt az áramnak a holland piacon.
Bővebben -
24 augusztus
Birkák gondoskodnak a bécsi Duna-sziget fűnyírásáról
Kereken 70 birka tartja karban a Duna-sziget északi részének növényzetét, leváltva a gépi fűnyírást. Megérkezésük óta, szorgalmas munkájukkal közel 6 hektárnyi területet nyírt le a “szigeti-gyapjasok“ közkedvelt csapata.
Bővebben -
24 augusztus
Ötszáz tonna hulladékot halmozott fel egy férfi az udvarán, vádat emeltek ellene
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki mintegy 500 tonnányi hulladékot halmozott fel fonyódi lakóhelyének udvarán - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-t.
Bővebben -
24 augusztus
Az Apple vezeti a világ legértékesebb technológiai márkáinak a listáját
Az Apple lett a világ legértékesebb technológiai márkája 2024-ben, megelőzve a tavalyi vezető Amazon.com Inc.-t, amely a versenytársak erősödésére a negyedik helyre csúszott vissza a Brand Finance brit piackutató és üzleti tanácsadó vállalat összeállítása szerint.
Bővebben -
24 augusztus
Megkétszerezett naperőművi kapacitásokkal vág neki az év második felének az Alteo
Napelemparkot helyezett üzembe az Alteo a Nógrád vármegyei Tereske határában, a saját beruházásban és kivitelezésben felépített létesítménnyel a duplájára nőtt a vállalat naperőművi kapacitása - tájékoztatta az energetikai szolgáltató csütörtökön az MTI-t.
Bővebben -
24 augusztus
Az ABB integrált technológiája stabilizálni fogja a villamosenergia- hálózatot a spanyol szigetek zöld energiára való átállása során
Az ABB integrált technológiája biztosítani fogja a szigetek villamosenergia-hálózatának fenntartásához szükséges inerciát és rövidzárlati teljesítményt, miközben egyre több megújuló energiát vesznek fel.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu