A klímaváltozás mintegy 80 százalékát a víz által érzékeljük - hívta fel a figyelmet a köztársasági elnök az edelényi Szent János görögkatolikus szakgimnáziumban kedden, ahol a klímaváltozásról, a környezeti fenntarthatóság kihívásairól és annak társadalmi, gazdasági összefüggéseiről tartott előadást.
BővebbenTimeLine Layout
március, 2017
-
22 március
Víz Világnapja – Nyílt napot tart a Fővárosi Csatornázási Művek
Nyílt napot tart a Fővárosi Csatornázási Művek a Víz Világnapján, csütörtökön és pénteken diákok, szombaton bárki megtekintheti a dél-pesti szennyvíztisztító telepet.
Bővebben -
22 március
Wiz Khalifa, Rita Ora és sokan mások a Szigeten
Szépen kerekedik az idei Sziget programja, ezúttal egy híján 10 név került a már eddig is színes csoportba. Rapper-nagyágyú, pop-r’n’b díva, indie rock aktuális kedvencek, DJ-producer legenda. Íme, a friss lista:
Bővebben -
21 március
Bezárták az utolsó széntüzelésű hőerőművet is Pekingben
Leállították az 1999-ben épült Huaneng széntüzelésű hőerőművet Pekingben, írja az MTI. Ezzel Peking lett az első kínai nagyváros, ahol az áramszükségleteket csak gáztüzelésű erőművekkel fedezik.
Bővebben -
21 március
Az Apple fenntarthatósági szempontból is követendő példa
A vállalat 2016-os, történelmi mértékű zöld kötvény-kibocsátásának idén már üzleti szempontból is látható eredményei vannak. A közzétett tervek szerint az idén áprilisban elkészülő Apple Park is minden részletében környezettudatos lesz.
Bővebben -
21 március
A Tesla növekedne, de nincs miből?
Elon Musk, a Tesla tulajdonosa korábban már beszélt arról, hogy további tőkebevonásra lenne szüksége a vállalatnak ahhoz, hogy a 2018 közepén piacra kerülő Model 3 gyártását felpörgesse.
Bővebben -
20 március
Románia energia-felhasználásának közel negyede megújuló forrásból származik
Az EU minden tagállamának megvan a 2020-ig szóló célkitűzése, amely a kiinduló helyzettől, a megújuló energiák lehetséges felhasználásától és a gazdasági teljesítménytől függ.
Bővebben -
20 március
Távhővel a tiszta és egészséges levegőért
A WWF Magyarország szerint az idei fűtési szezonban sok helyen tapasztalt légszennyezettség jelentősen csökkenthető lett volna a fűtési rendszerek korszerűsítésével. A távhő az egyik legkörnyezetbarátabb és leghatékonyabb fűtési mód, mégis hazánkban mindössze 94 településen működik.
Bővebben -
19 március
Óriási pénzekért vesznek villanyautókat az amerikai nagyvárosok
Óriási közbeszerzést terveznek az USA nagyvárosai: harminc nagyváros összesen tízmilliárd dollár (2800 milliárd forint) értékben venne elektromos járműveket a következő években. Felpörgetnék a helyi villanyautóipart, valamint bemutatnának az éghajlatváltozás-szkeptikus és olajpárti kormánynak.
Bővebben -
19 március
Nagyobb teljesítményű napelemes napfénytetőkkel is elérhető lehet az új Toyota Prius
A panelt gyártó Panasonic szerint az új napelemek a jelenlegiek teljesítményének háromszorosát is képesek leadni.
Bővebben