Honvédelem: Nyolc helyszínen már napelemmel (is) termelik a villamos energiát

Véget ért a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatalának – KEOP-4.4.0/11-2011-0020 azonosító számú – a „Napenergia alapú villamos energia termelés kiépítésére az ország területén 10 rendszer” című pályázata. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

A pályázati támogatással megvalósuló villamosenergia termelő napelemes rendszerrel a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatalának egyik fő célkitűzése az volt, hogy magyarországi méretben is jelentős kapacitású, megújuló energia alapú létesítmény jöjjön létre. Az összességében közel fél megawatt beépített teljesítményű fejlesztés beruházási költsége meghaladta a 460 millió forintot, melyhez az Európai Unió 460 millió 584 ezer 804 forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá, írja a honvedelem.hu.

A projekt keretében összesen tíz, háztartási méretű kiserőművet terveztek és építettek meg az ország területén, nyolc helyszínen. A HM Védelemgazdasági Hivatal elkötelezett az energiahatékonyság javításában, a megújuló energiaforrások minél szélesebb körű használatában. Fontosnak tartja az energiaköltségek csökkentését és folyamatosan vizsgálja a kezelt több száz ingatlan és több ezer épület környezetbarát továbbfejlesztésének lehetőségét.

A projekt megvalósítása október 11-én indult a nyílt közbeszerzési eljárás nyertesével való szerződés aláírásával. A munkaterület átadásokat követően a rendkívül nagy területi kiterjedésű projekt munkálatai 60 nap alatt befejeződtek, ez idő alatt összesen 2040 darab napelem táblát, azok tartószerkezeteit, a szükséges invertereket, valamint kábeleket telepítettek ki.

-

A műszaki átadások – melyet 72 órás próbaüzem előzött meg – mind a keleti, mind pedig a nyugati országrészben található helyszíneken az elmúlt három napban zajlottak le. A telepített rendszerek éles üzemű használata elkezdődött, melyet az első 60 hónap során a kivitelező kiterjesztett jótállása garantál. A beruházásnak köszönhetően mérséklődik az üvegházhatású gázkibocsátás, jelentősen csökkennek a fejlesztéssel érintett objektumok üzemeltetési költségei. A beruházás keretében beépített napelemek élettartama eléri a 25 évet, így a projekt hosszú távon kiszolgálja az érintett objektumokat.

Ajánlott tartalom

Ökotudatos hőszigetelés a polisztirol

Az elmúlt években, de főleg a következőkben előtérbe kerülnek a környezeti szempontok: az energiapazarlás és a környezetszennyezés visszafogása, a klímaváltozás negatív hatásainak kézben tartása.