Honvédségi toborzás és környezetvédelmi akció a szolnoki majálison

A Magyar Honvédség (MH) éves toborzó kampánya vasárnap kezdődik meg a szolnoki majálison, a katonai pályához látványos bemutatók sorával igyekeznek kedvet csinálni a fiataloknak; emellett a Kapcsold ki! akció keretében az energiatakarékosság fontosságára hívják majd fel a figyelmet a Tiszaligetben.

Vitár Zsolt, az MH Kelet-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokságának alezredese csütörtökön a város polgármesteri hivatalában tartott beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: a honvédség csak Szolnokon kapcsolódik be a majálisi programokba, toborzó sátraiban egész nap  felvilágosítással szolgálnak a katonaság iránt érdeklődőknek az elhelyezkedési lehetőségekről és az elvárásokról. Az odalátogatók kipróbálhatnak egyebek mellett egy repülővezetésre készített szimulátort, majd 11 és 13.30 órától több mint félszáz katona részvételével épületharcászati és közelharc-bemutatót tartanak. Rózsa József, a majális helyi főszervezőjének tájékoztatása szerint környezetvédelmi akció is lesz a nap folyamán, ennek keretében az energiatakarékosság szükségességéről lesz szó.  Az akció során Öltözz zöldbe! jelszóval több száz zöld pólót osztanak ki, és akik ezt magukra húzzák, részesei lehetnek egy magasból készülő nagy csoportképnek. Ezzel a produkcióval a kevés zöldterületre és környezetünk megóvására akarnak figyelmeztetni a szervezők.

Ajánlott tartalom

Áder János: alig található a Földön tisztítás nélkül fogyasztható víz

Alig található a Földön jó minőségű, könnyen hozzáférhető, tisztítás nélkül fogyasztható víz, mert az emberiség felelőtlenül használja a rendelkezésre álló vizet - közölte Áder János köztársasági elnök szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.