Hőszigetelés – ahogy elkezdődött

Az energiatudatos építészet már a kezdetek kezdete óta jelen van a világban. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy már az őskorban az emberek otthonaikra különböző állati eredetű bőröket terítettek, így védve magukat a hideg ellen. Ez volt a hőszigetelés kezdetleges formája, mely az évezredek alatt folyamatosan fejlődött ki a különböző kultúrák szellemiségében.

A hőszigetelés – mint önálló szerkezeti réteg – nem tekint vissza túlságosan hosszú múltra. Persze, az építési tevékenység már jóval a fejlett civilizációk létrejötte előtt létezett, fő célja pedig az volt, hogy megvédje lakóját a különböző időjárási viszonyoktól. Ebben az időszakban alakult ki maga a hőszigetelés utáni igény is. A fennmaradt legrégebbi veremházakat körülbelül 5000 évesre becsülik, itt a vastag földborítás látta el a hőszigetelő szerepet.

Az ókori Görögországban épültek a világon először olyan lakóépületek, melyeket az energiatakarékosság jegyében terveztek. Hiszen egy tipikus görög lakóház déli tájolású volt, hosszú, előrenyúló tetőszerkezettel, melyek a nyári napot leárnyékolták, télen azonban az alacsonyan járó nap besütött az épületbe, melegítve azt. A falakat vastagra építették és legtöbbször az északi oldalra nem helyeztek nyílászárókat.

A görögök “energetikai” ismereteit hamar átvették a Római Birodalomban élők is, a központi- és padlófűtés szerepét leváltotta a napenergia, mely az 1. századtól gyors fejlődésnek indult. A különböző klímájú területekre, különböző építészeti és hőtechnikai megoldásokat dolgoztak ki, már ismerték az üveget és nyílászáróikat szigeteléssel is ellátták. Lábbelijük bélésére parafát használtak, melyet lakóépületeik tetőszigeteléseként is alkalmaztak. Időszámításunk előtt 33-ban egy római építész könyvet adott ki, melyben összegezte az akkori tudást. Azonban a Birodalom bukásával az energiatakarékossági tervek is feledésbe merültek.

A sötét középkor hosszú évszázadaiban mélyrehatóan a tudomány nem foglalkozott a hőszigetelés kérdésével. Az épületek tűzvédelme azonban pont ekkor vált fontos kérdéssé. A várostüzek megfékezése céljából a házakat dupla tűzfallal látták el. A 12- 13. században alkalmazták már a nádat, mint tetőfedő alkalmatosságot, valószínűsíthető, hogy jó hőszigetelő képessége széles körben ismert volt.

Konkrétan a hőszigetelés kérdése a 19. század második felében vetődött fel, mikor az építészet gyökeres változásnak indult. Új építőanyagok kerültek a piacra – mint például a beton, az acél és az öntöttvas – melyek ugyan gazdaságosabbá tették az építkezést, azonban a hőszigetelést nagyságrendekkel lerontották. Ebben az időszakban terjedt el Amerikában a könnyűszerkezetes építkezés. Felismerték, hogy szükséges a házakra önálló épületszerkezeti réteg alkalmazása, azaz a hőszigetelés, melyet előzetesen, pontosan az adott házhoz kell megtervezni. Így az addig szokványosan használt anyagok, mint az állatbőr, a nád, a szalma vagy a föld helyett, olyan anyagokkal kezdtek el kísérletezni, melyek javíthatják a hőszigetelési tulajdonságokat.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Átadták a Szegedi Tudományegyetem Energetikai Innovációs Tesztállomását

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Science Parkjában többéves fejlesztési munka után átadták az SZTE Energetikai Innovációs Tesztállomását (EIT) - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.