Hulló falevelek, bio-napelemek

A lehullt falevelek nemcsak arra jók, hogy egy szomorú sanzon szülessen belőlük. A bostoni Massachusetts Institute of Technology kutatói már a napelem-sejtek új generációjához kísérleteznek vele.

Andreas Mershin biolfizikus kutató ugyanis e „halott” levelekből, valamint frissen lenyírt fűből vonta ki laboratóriumi körülmények között a fotoszintézisben részt vett molekulákat, stabilizálta őket, majd egy olyan üveg-szubsztrátumra fecskendezte őket, amelyen cink-oxid nanovezetékek és titánium-dioxid „szivacsok voltak. (Aiolus News) A kutató tulajdonképpen nem tett mást, mint helyettesítette a hagyományos szilícium-réteget fotoszintézisen átment molekulákkal. „Megszületett egy nano-elektromos erdő” – jelentette ki Mershin. Amikor a napsugarak elérik ezt a felülelet, mind a titánium-bioxid, mind az új fotoszintetikus anyag beszívja a fényt, azt villamos energiává alakítja át, amelyet a nanovezetékek szállítanak tovább. Ez csupán az első lépés ahhoz, hogy a „bio” napsejtek létrehozására, mert e napelem hatékonysága egyelőre csupán 0,1%-os, ahhoz, hogy némi haszonnal lehessen alkalmazni, legalább 2% szükséges. Az idő azonban ezúttal is a kutatóknak dolgozik.

Ajánlott tartalom

Nyakunkon a hivatalosan október közepén kezdődő fűtési szezon

Már az időjáráson is érezni, hogy nyakunkon a hivatalosan október közepén kezdődő fűtési szezon. A hűvösebbre forduló napokban különösen jó hír, hogy Magyarország megfelelően felkészült a télre - mondta Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken a tárca Facebook-oldalán közzétett videójában.