Óriási sikert hozott a Zöld Életre Valók néven indított fenntarthatósági kampány, amelyet Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. indított a zöldátállás és a klímasemlegesség elérése érdekében. Összesen csaknem 20 ezer játékos vett részt a játékban, 62 ezer kihívást teljesítettek és több mint 30 ezer kvízt töltöttek ki a résztvevők – közölte az ügynökség pénteken az MTI-vel.
Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)
“Az egy hete zárult kezdeményezés során napi rendszerességgel edukált az ügynökség a környezettudatossággal, a hidrogéntechnológiával és a jövő közlekedésével kapcsolatos tartalmakkal” – fogalmazott a közlemény. Mint írták, többek között elektromos kerékpárokat, rollereket, valamint egy elektromos autó féléves használatát nyerték el a szerencsés résztvevők, akiket egy olyan online műsorban sorsoltak ki, amelyet több mint négyszázan követtek az interneten. Volt olyan játékos, aki 1476 kihívást teljesített és olyan is, aki 46 kvízt töltött ki. Egy-egy kihívást többször is lehetett teljesíteni, míg a napi kvízeket mindenki csak egyszer tölthette ki. A legidősebb játékos 89 éves volt. A kampányba történő regisztráció során a felhasználók Magyarország fokozottan védett állatai közül választhattak karaktert, a legtöbben a barna medvét, az európai vidrát és a vadmacskát választották.
A három vagy tíz napos kihívásokat 17 ezer alkalommal indították el és közel 3 ezren teljesítették. A karbonlábnyomukat több mint hatszázan számolták ki, kétszáznál is többen kezdtek el otthon komposztálni és közel ötszázan mosogattak kevesebb víz felhasználásával. Hidrogén üzemanyagcellás autóbusszal 1048-szor utaztak a kampányban, volt, aki összesen 62 alkalommal. Az egyik kihívásban tíz napon át napi 10 ezer lépest kellett teljesíteni, amit egy lépésszámláló alkalmazásból lefotózott képpel lehetett bizonyítani – ennek köszönhetően csaknem 5 millió lépést tettek meg a játékosok.
Weingartner Balázs, a HUMDA igazgatóságának elnöke kijelentette: “szerettük volna tudatosítani az emberekben a fenntartható életmód jelentőségét, ebben sokkal jobb eredményeket értünk el, mint amire számítottunk. Minden egyes résztvevő apró, de hihetetlenül fontos lépéseket tett azért, hogy elérje az ország a klímasemlegességet egy szórakoztató, egyben inspiráló játék keretében. Bízom benne, hogy sokaknál ezek a rutinok tartósan a hétköznapok részei válnak, és ezzel családi vagy baráti körben jó példát mutatnak” – mondta.