Idén is hazai fesztiválokon hívja fel a figyelmet az autizmusra az Út a Mosolyért Alapítvány

Négy hazai fesztiválon, a VOLT-on, a Balatonsoundon, a Strand és a Sziget Fesztiválon hívja fel a fiatalok figyelmét az autizmussal élőkre a Út a Mosolyért Alapítvány - mondta az alapítvány elnöke szerdán az MTI-nek.

Szijjártó-Nagy Szilvia kiemelte, hogy az autizmussal élő emberek sok odafigyelést és törődést igényelnek, speciális élethelyzetüket a fiatalok azért érthetik meg könnyebben, mert ők a legnyitottabb korosztály.
Kampányuk lényege, hogy a MOL Nyrt. ötszáz forintot fizet minden feltöltött kép után az első Autista Krízisház és Oktatási Központ létrehozásához; a fényképeket az #együttazautistákért hashtaggel várják a közösségi oldalaikon. Az alapítványnak a központ létrehozásával az a célja, hogy hosszútávú megoldást tudjanak nyújtani az autizmussal élők számára. A fesztiválokon való részvétel és az autizmusra való figyelemfelhívás is a célkitűzés része. Szijjártó-Nagy Szilvia kiemelte azt is, hogy a tavaly decemberben indított 13616-os adományvonalukra várják a hívásokat. Egy hívás ötszáz forinttal támogatja az alapítvány célkitűzéseit. Elmondta azt is, hogy tavaly szintén négy nagy hazai fesztiválon voltak jelen kampányukkal, amely nagy sikert aratott.

Ajánlott tartalom

Ébreszd fel a talajt: természetes megoldások a jobb termékenységért

A talaj mikrobái, a humuszréteg és a megfelelő tápanyag-háztartás együttesen határozzák meg, hogy talajod mennyire képes “felébredni”, azaz mennyire lesz életteli és termékeny. Az elmúlt évtizedekben a fenntartható mezőgazdaság iránti igény növekedésével egyre nagyobb reflektorfénybe kerülnek azok a természetes megoldások, amelyek nemcsak a hozamot, de a talaj hosszú távú egészségét is szolgálják.