Így csinálhat pénzt napelemből, napkollektorból

A napenergia-hasznosítás nem csak a rezsiszámla-csökkentés révén hozhat pénzt, hanem az iparág cégeinek részvényein keresztül is. Cikkünkben a szektor főbb európai képviselőit, mint befektetési célpontokat vesszük sorra.

Az európai napenergia-hasznosító cégek megítélése komoly dilemmákat vet fel. Egyrészről szinte hetente értesülhetünk újabb gyárbezárásokról, csődökről, részvényhígításról, és hitelátstrukturálásról, másrészről a talpon maradt gyártók részvényeinek többsége komoly, esetenként száz százalékos dráguláson van túl év eleje óta. Nyereséges termelésről a legtöbb esetben korai lenne álmodozni, azonban a mínuszok számottevően csökkentek, és az árbevételek növekménye is biztató.

Kína és Japán a fő piac

Az európai versenyfelügyelet idén augusztusban végre kimondta azt, ami a tengerentúlon már másfél évvel ezelőtt kimondatott: a kínai gyártók állami szubvencióval a hátuk mögött dömpingáron értékesítettek éveken keresztül, ezzel tucatnyi európai cég halálát és munkahelyek tízezreinek megszűnését okozva. A büntetővámok kiszabása, volumenkorlátok és minimumár bevezetése, továbbá az alapanyagként szolgáló poliszilikon árának tartósnak mondható csökkenése mostanra lehetővé teszi a nullszaldóhoz közeli működést, ami idővel, a zöld energia fokozott támogatásával együtt visszahozhatja a legendás időkben tapasztalt részvényárfolyam-emelkedést. A korábbi történelmi csúcsok persze egy jó darabig még nincsenek veszélyben, jelenleg nem az európai gyártók az elemzők favoritjai.

Figyelemre méltó, hogy a legjobb európai gyártók a nehézségek ellenére sem hagytak fel a technológiai fejlesztésekkel, így az ebből fakadó előny továbbra is biztosított, nem meglepő módon főleg az ázsiai piacon, azon belül is Japánban és Kínában. Az európai kereslet visszaesését ez a két piac bőven ellensúlyozza: csak Kínában 10 gigawatt új kapacitás épül ki idén, ami a korábbi évek szintjének többszöröse.

Lássuk a cégeket!

A szektor egykori legendás óriása, a német Solarworld mára csak a 9. legnagyobb szereplő a világon, sorsa továbbra is bizonytalan. A hitelátstrukturálásnak köszönhetően egyelőre nem kellett végérvényesen kiszállnia a versenyből, azonban a részvényeseknek ezért hatalmas árat kell fizetniük, a Qatar Solar tőkeemeléséért cserébe 95 százalékos veszteséget kénytelenek elszenvedni tulajdonukon. A kötvényesek átmenetileg lemondhattak a kamatról, de a friss hírek szerint idővel újra kalkulálhatnak a kuponokkal. A kötvények hozamszintje 60 százalék feletti, tehát egyértelműen csőd, azonban némi életjelet itt is fel lehet fedezni. A gyártás folytatódhat, sőt a cég előremenekül: átvették a Bosch napenergia üzletágát is, azonban a nullszaldó elérése is reménytelennek tűnik, ennek fényében további tőkeemelés sem zárható ki idővel. A 0,76 eurós árfolyam még így is több mint kétszerese a saját tőkének, ami az elemzői konszenzus szerint nagyjából az év végére ismét átmegy mínuszba. Az árbevétel mintegy 8 százalékkal lehet magasabb idén az abszolút mélypontnak tekinthető 2012. évhez képest, elérheti a 654 millió eurót, míg jövőre, ha a túlélés beteljesül 719 millió euró lehet. A hozzáértők által megállapított fair érték a jelenlegi piaci ár harmada, ennek megfelelően a csodával lenne egyenértékű egy drasztikus drágulás.

Az SMA Solar eddig is kilógott a sorból, ugyanis az általa gyártott inverterek piacán jóval kevesebb versenytárssal kellett megküzdenie. A veszteséges negyedévekből neki is kijutott, azonban mértékét tekintve messze nem olyan súlyos a helyzet, mint a szektortársaknál, ráadásul jövőre már egyértelműen nyereséggel kalkulálhat. Az idei évben az inverterek értékesítése globálisan 18 százalékkal csökkent, ami az alacsony költséghányaddal dolgozó szereplőket helyezte előtérbe, az SMA egyértelműen ide sorolandó, sőt a nehéz helyzetben lévő versenytársak felvásárlásával tovább  növelte piaci részesedését. Az év elejéhez képest 50 százalékos részvénydráguláson vagyunk túl, jelenleg 27 eurós szinten áll a papír, ami a könyvérték 121 százaléka, és 90 százalékos P/S-t jelent, 6 körüli EV/EBITDA szint mellett: Az elemzői célárak azonban gátat szabhatnak a további szárnyalásnak, egyenlőre a kivárás lehet a jó stratégia.

A norvég REC teljesen új alapokra helyezi a cégstruktúrát, gyakorlatilag szétválasztja a tevékenységét és hamarosan REC Solar és REC Silicon nevekkel kell megismerkednünk. Előbbi esetében a részvényesek elővásárlási joggal rendelkeztek az új részvények tekintetében 20 koronás ár mellett, és az új papírok tőzsdei kereskedésére sem kell már sokat várni. A REC részvényei idén több, mint száz százalékot erősödtek, de csak jövőre számíthatunk szolid nyereségre. A 2,82 koronás ár a könyvérték 83 százaléka, azonban a vétellel érdemes megvárni a 24-én megjelenő gyorsjelentést. Egy pozitív meglepetés esetén sok hozzáértő érezhet ellenállhatatlan kényszert felminősítésre. Figyelemre méltó lehet a jövő júniusban lejáró 6,5 százalékos kamatozású átváltható kötvénye, mely sorozat 75 százalékát a kibocsátó már visszavásárolta, és 8 százalék feletti éves hozammal forog euróban.

Az európai gyártók idei nyertese jelenleg a német Manz, 200 százalékos erősödést produkáltak részvényei, jelenleg 52,19 euró. Sorsa számottevően eltér a többiektől, köszönhetően annak a ténynek, hogy a fő piaca Ázsia, és az általa hasznát CIGS technológia is különbözik a fő áramlattól. A társaság már idén is nyereséges lehet, jövőre a 15 százalékos árbevétel növekménynek köszönhetően drasztikus profitbővülés sem elképzelhetetlen. A mostani árszint a sajáttőke 150 százaléka, 6,5-ös P/CF és 1,1-es P/S mellett, kifejezetten alacsony eladósodottság kíséretében, így a jelenlegi konszenzus egyértelműen az, hogy az egyik lehetséges nyertessel van dolgunk, írja a napi.hu.

Ajánlott tartalom

Végre zárulnak a jogi kiskapuk a békési palagáz-projektnél

Jogi szempontból kettős mérföldkőnél jár a fosszilis Corvinus-projekt, derítette ki a Magyar Természetvédők Szövetsége.