Így fékeznék az áram drágulását

A fukusimai atomkatasztrófát követően a német kormány úgy döntött, hogy a korábbinál gyorsabb ütemben válik meg a nukleáris energia felhasználásától. Az új energia forrásokra való átállás azonban maga után vonta az elektromos áram drágulását.

Egyes tartományokban 2005 óta közel 40 százalékkal emelkedett a villanyáram ára. Az ellenzéki pártok ezért sürgetik a kormányt olyan intézkedések meghozatalára, amelyek enyhítenék az áram drágulásának hatásait, írja az inforadio.hu. Az energia-felhasználók szövetségének elnöke attól tart, hogy közel egymillió polgár télen sötétben fog ülni, ha nem történik gyors lépés a villanyáram drágulásának ellensúlyozására. Ezek között elsőként említette azt az ellenzéki szociáldemokraták által már felvetett javaslatot, amelynek értelmében a fogyasztóknak évente az első 500 kilowattért nem kellene fizetni és a jelenlegi árat csak ezen felül érvényesítenék. A drasztikus áremelés hatásainak tompítására szorgalmazta energia-gazdaságos háztartási eszközök bevezetését is. Mint fogalmazott, kiváltképpen a hűtőszekrények áramfogyasztását lehetne leszorítani.

Egy másik társadalmi szervezet azt javasolta, hogy az alacsony fizetésből élő polgárok számára tegyék lehetővé az úgynevezett szociális áramot, azaz számukra léptessenek életbe alacsonyabb díjszabást. További lehetőségként felvetette azt is, hogy munkanélküli segélyből élők esetében tegyenek ingyenessé egy alapmennyiséget. Becslések szerint egy átlagos német háztartás évente 2800 kilowatt áramot fogyaszt. Ebből kiindulva havonta egy-egy család 65 eurót fizet a villanyért.

Ajánlott tartalom

MEKH: több mint 60 helyszínen várják a látogatókat az idei Erőművek éjszakáján

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az idén ötödik alkalommal szervezi meg az Erőművek éjszakáját, október 25-én különleges helyszínek és egyedülálló programok várják a látogatókat az ország több mint 60 pontján - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.