Igyon csapvizet, mert jó!

A MaVíz június nyolcadikán országos Guinness-rekordkísérlettel népszerűsíti a csapvízfogyasztást: délután kettőkor számos kisebb és nagyobb városban isznak majd várhatóan tízezrek egy-egy pohár csapvizet, beírva magukat ezzel a Guinness Rekordok Könyvébe. Az addig tartó időszakban a szövetség tagvállalatai országszerte kóstoltató akciókat tartanak – közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég kedden az MTI-vel. Budapesten évente 12 ezer mintát vizsgálnak a Fővárosi Vízművek laboratóriumaiban, sőt halakkal és kagylókkal is ellenőrzik, hogy van-e az emberi szervezetre káros anyag az ivóvízben. Ez az alaposság az ország más pontjain is követelmény, így valóban tiszta, egészséges ivóvíz jut a fogyasztókhoz. Magyarország ivóvizei kifejezetten egészségesek, fogyasztásukkal pedig magunk is sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért – közölte Kurdi Viktor a MaVíz elnöke kedden, budapesti sajtótájékoztatón. A szövetség vezetője fölösleges pánik- és hangulatkeltésnek tekint minden ezzel ellenkező állítást.

Ajánlott tartalom

Süllőfészkeket telepített a Dunába a horgászszövetség

Az elmúlt hónapok csapadékhiányos időjárása miatt megfogyatkozott a süllők ívóhelye a Dunában, ezért a folyam Komárom-Esztergom vármegyei, lassú folyású öblözeteibe és mellékágaiba 130 mesterségesen készített süllőfészket helyezett ki a vármegyei horgászegyesületek szövetsége - közölte a szervezet elnöke az MTI-vel.