India nem kér a prédikációkból

India pénteken kijelentette, hogy a decemberi, Koppenhágában rendezett csúcson a résztvevőknek arra kell törekedniük, hogy szerény célokat tűzzenek ki maguk elé – egyben felszólította a gazdag nemzeteket, hogy beszédeikben ne prédikáljanak.

„Azt mondanám, a fejlett világnak kevesebbet kellene prédikálnia, a fejlődő országoknak pedig kevesebbet kellene vitatkozniuk Koppenhágában.” – mondta Washingtonban tett látogatásakor Jairam Ramesh környezetvédelmi miniszter. – „Ha a hozzáállásunk konstruktív, akkor meg tudunk állapodni Koppenhágában, és jövőre egy még nagyobb megállapodás reményében fogunk visszatérni oda.” 

A várakozások megcsappantak a december. 7-18 között rendezett csúccsal kapcsolatban. A találkozót eredetileg a Kiotói Jegyzőkönyv utódjaként hozták létre, azért, hogy a kibocsátásokat jelentős mértékben tudják csökkenteni 2012 végéig. 

„Egy olyan hatalmas megállapodás, mely megoldaná a problémákat, nincs a programfüzetben.” – mondta Ramesh azelőtt az amerikai-indiai üzleti tanácskozás előtt, amely elősegíti a világ két legnagyobb demokráciája közti kereskedelmi törekvéseket.
Ramesh javasolt megállapodása a zöld technológiák megosztására irányul. Felszólítja a nemzeteket arra, hogy hozzanak létre egy alapot, amely segíti Afrikát alkalmazkodni a klímaváltozáshoz és kiemeli az erdők szerepét a globális felmelegedés ellensúlyozásában.

„Nem India felelős a globális felmelegedésért, de a megoldás része szeretnénk lenni.” –tette hozzá Ramesh.
India miniszterelnöke, Manmohan Singh ígéretet tett arra, hogy az országának kibocsátása sosem haladja meg a fejlődő országok egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátását.

Ajánlott tartalom

Úgy tárolhatjuk az energiát ahogy korábban senki

A megtermelt energiát egy svájci cég fejlesztése által tárolhatjuk el hosszú időre.