62 milliárd forintos pályázattal ösztönzi az ipari áramtároló berendezések terjedését a kormány.
Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)
Januártól 62 milliárd forintos pályázat indul ipari áramtároló berendezések létesítésére, vissza nem térítendő támogatással és bevételkompenzációval – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM) közigazgatási államtitkára csütörtökön az energetikai fórumsorozat komáromi rendezvényén. Czepek Gábor elmondta, a pályázat segítségével a tervek szerint 2026 nyarára húszszorosára, 400 megawattra nőhet a ma meglévő 20 megawattos áramtároló-kapacitás. Az államtitkár kiemelte, kulcsfontosságú, hogy Magyarország mielőbb képes legyen nagy mennyiségben tárolni a zöldenergiát. A villamos-energetikai rendszer legfontosabb eleme az áram tárolása, ezért van kiemelt szerepe az ebben térségben megvalósuló akkumulátorgyártói kapacitásnak. A kormány az energia tárolás elterjedését segíti azzal, hogy 62 milliárd forintos pályázatot hirdet vállalkozók számára erre a célra.
A politikus kifejtette: a magyar energiapolitika a szuverenitásra épül. Ez az áram tekintetében mindenképpen elérhető 2030-ig, a zöldenergiára és az atomenergiára építve. Beszélt arról is, hogy a zsinóráramot termelő paksi atomerőmű a magyar energiaellátás egyik alapja. A meglévő blokkok élettartama 2057-ig meghosszabbítható, ugyanakkor a 2030-as évek elejére Paks II.-vel is el kell készülni, “a jelenlegi beruházóval és a jelenlegi beruházási környezetben” – tette hozzá.