Indul az idei roncsautó-program Romániában

Megkezdődött az idei roncsautó-program Romániában: szerdától a programban résztvevő, roncstelepekre leadott, tíz évnél öregebb autókért 3800 lejes (250 ezer forint) értékjegyeket kapnak a tulajdonosok – közölte az MTI-vel Borbély László, Románia környezetvédelmi és erdészeti minisztere.

Az értékjegyeket, amelyekkel néhány éve szabadon lehet kereskedni, új autók vásárlásához lehet felhasználni, egy autó megvételénél legtöbb három értékjegyet. Borbély László szerint az utóbbi két évben 300 ezer környezetszennyező autót sikerült kivonni így a forgalomból. 2010-ben 200 ezer, tavaly pedig 116 ezer régi autót adtak le roncstelepre. “Egyelőre, 30 ezer autóra van pénz a környezetvédelmi alapnál, de bármikor tudjuk módosítani, ha többen lesznek. Minden évben ki tudtuk pótolni, amikor igény volt rá” – mondta a tárca vezetője. Romániában először 2005-ben hirdették meg az autópark megújítását szolgáló roncsautó-programot, amely az utóbbi években, az értékjegyek kereskedelmének liberalizálása után vált igazán népszerűvé. “Egyrészt eltűnnek a használt autók és nem szennyeznek, másrészt támogatjuk az állampolgárt, hogy vegyen olyan új autót, amely sokkal kevésbé károsítja a környezetet” – magyarázta Borbély.

A környezet védelmét szolgáló programnak gazdaságélénkítő szerepet is szántak.”Ha nem lett volna roncsautó-program 2010-ben és 2011-ben, az autógyártók nagyon nehezen vészelték volna át ezt a két évet. Ebben a két évben 100 ezer autót adtak el Romániában a roncsautó programban, ebből több mint 40 ezer hazai gyártmányú volt” – mondta Borbély László. A romániai autókereskedők korábban attól tartottak, hogy az idén nem jut pénz a roncsautó-programra, mivel a bukaresti kormány ezt a 2007 előtt forgalomba került járművek időközben felfüggesztett regisztrációs adójából akarta finanszírozni. A regisztrációs adót a 2007 előtt forgalomba íratott autók első tulajdonoscseréje alkalmával kellett volna kifizetni, de a vonatkozó rendelkezés hatályba lépését a januári kormányellenes tüntetések idején egy évvel elhalasztották. A gazdasági sajtó becslése szerint a halasztás az idén negyedmilliárd lejes bevételkiesését jelent a román környezetvédelmi alapnak.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.