Ingyen belépő az állatkertbe iltalos kartondobozért

10 italos kartondobozért ingyen állatkerti belépő minden gyereknek.

Az ökológiai lábnyom számítások szerint, a Föld 7 milliárd lakójának 1,5-szer akkora bolygóra lenne szüksége jelenlegi életvitele fenntartására, mint amennyi rendelkezésre áll. Pazarolásunk mértékét jól jelzi, hogy ebben az évben már 9 hónap alatt felhasználtuk azokat az erőforrásokat, amiket bolygónk fenntartható módon képes előállítani.  Ennek a trendnek a mérsékléséhez járul hozzá az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) és a Fővárosi Állat- és Növénykert Vidám Doboz Napok elnevezésű akciója, amelynek keretében ingyenes gyermekbelépőt adnak annak, aki legalább 10 darab szelektíven gyűjtött italos kartondobozt hoz az Állatkert főbejáratához szeptember 8-án és 9-én. Idén az Alma Együttes is csatlakozott a kezdeményezéshez, hogy az IKSZ-szel közösen hívja fel a figyelmet a környezettudatosságra és az italos kartondobozok szelektív gyűjtésének és újrahasznosításának fontosságára. A Vidám Doboz Napok akciót immár negyedik alkalommal rendezi meg az IKSZ és a Fővárosi Állat- és Növénykert. Az akció keretében, minden 2 és 14 év közötti gyerek, aki legalább 10 darab, minimum egy literes tejes és gyümölcsleves dobozt hoz az Állatkert főbejáratánál felállított gyűjtőponthoz, ingyenes belépőt kap. A tavalyi akció során több mint 2600 gyerek, összesen 1 tonna mennyiséget meghaladó italos kartont gyűjtött össze szelektíven.

„Nagyon örülünk, hogy idén is újra megrendezésre kerül a Vidám Doboz Napok, hiszen az akción keresztül bemutathatjuk a gyerekeknek, hogy hogyan járul hozzá a szelektív hulladékgyűjtés az állatfajok 50%-ának élőhelyéül szolgáló erdők megmentéséhez” – mondta Dr.Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója az akció megnyitóján. „Az erdők védelme és a Föld erdőterületeinek megóvása elengedhetetlen ahhoz, hogy természeti erőforrásaink a következő generációk számára is rendelkezésre álljanak” – tette hozzá az igazgató. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a lakosok figyelmét arra, hogy az italos kartondobozok újrahasznosíthatók és szelektív gyűjtésükkel fák kivágását előzhetjük meg, mivel a dobozok 75% jó minőségű és akár 7-8-szor is újrahasznosítható papírt tartalmaz. “Idén is sok szeretettel várunk minden lelkes környezetvédőt, akiket a környezet érdekében végzett munkájukért ingyenes állatkerti gyermekbelépővel jutalmazunk” – mondta Baka Éva, az IKSZ ügyvezető igazgatója. „Tudjuk, hogy ma már sokan vannak azok, akik számára természetes a környezettudatos életmód és a szelektív hulladékgyűjtés. Annak érdekében, hogy a korábbi évekhez hasonlóan, idén is tovább növekedjen a környezettudatosan gondolkodók száma, a mostani akcióval azokat kívánjuk cselekvésre hívni, akik még nem, vagy csak alkalmanként vesznek részt a környezetvédelem ezen egyszerű formájában, a szelektívgyűjtésben” – tette hozzá az igazgató asszony.
-

„A hétköznapokban mindenki felelőssége, hogy csökkentse a környezet terhelését, a Föld erőforrásainak felhasználását, vagyis az ökológiai lábnyomot” – hangsúlyozta a kezdeményezés mellé álló Alma együttes énekese, Buda Gábor. „Ha például kevésbé csomagolt terméket vásárolunk, nem fogadunk el műanyag bevásárló táskát a boltban, kerüljük az egyszer használatos termékek vásárlását és szelektíven gyűjtjük a hulladékot, azzal már nagyon sokat tettünk a természeti erőforrásokkal való takarékoskodásért” – folytatta. Egy átlagos tejes és gyümölcsleves doboz minimum 75 százalékban jó minőségű papírból készül és  újrahasznosítható. Az ily módon újból a körforgásba hozott nyersanyagból, jó minőségű újrapapír termékek, például füzet, konyhai törlőkendő vagy karton dobozok illetve csomagolási alappapír készíthető. Érdekesség, hogy egy fából mintegy 5300 darab italos kartondoboz készíthető. Budapesten ezt a csomagolóanyagot a kék (papír) hulladékgyűjtőkbe kell dobni, míg vidéken a sárga (műanyag) gyűjtőedénybe. Az akció részleteit, kérjük, keresse a www.italoskarton.hu és a www.zoobudapest.com oldalon!

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.