Alternativ Energia www.alternativenergia.hu
Kapcsolódó cikkek
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A cél az öntözött területek növelése, a versenyképesség megőrzése – ám szakértők szerint ez az intézkedés hosszú távon fenntarthatatlan, és szembemegy az uniós vízpolitika alapelveivel. A kormány mintegy 10 milliárd forint értékben átvállalja a gazdálkodók öntözővíz-használati díját, így a gazdák számára az öntözővíz díjmentesen áll rendelkezésre 2025-ben is. A kormány határozata szerint az intézkedésre a hazai mezőgazdasági termelés versenyképességének megőrzése érdekében van szükség, míg az agrárminiszter az öntözött területek növelésének ösztönzésével és 350 ezer hektárnyi öntözött terület célszám elérésével magyarázza a döntést. A határozat áprilisi, de a média júniusban figyelt fel hírre. A kritikák szerint azonban az ingyenes vízhasználat nemcsak a politikai alapelvekkel, hanem a fenntartható vízgazdálkodás érdekeivel is szembe megy.
Ingyen víz: egy bő tízéves történet
Nem az idei az első eset, hogy a kormány ingyenesen biztosítja az öntözővizet. Az elmúlt 15 évben 2014-ben vállalta át előszőr az öntözővíz költségeit a kormány, amit akkor még a Belügyminisztérium jelentett be március végén. Akkor szintén az öntözött mezőgazdasági területek megnövelése volt a szakmai cél.
Azt sem öntöztük, amit öntözhettünk volna
2014-ben a legalább egyszer öntözött mezőgazdasági területek mérete 100 ezer hektár körül mozgott Magyarországon, ami az összes művelt területek körülbelül 2%-a. Ez a 2%-os arány elmaradt a 27 EU-tagállam 6%-os átlagától. A kihasználatlan lehetőségeket még jobban megvilágítja az a tény, hogy a vízjogi engedéllyel rendelkező területek száma 2014-ben 200 ezer hektár volt – vagyis az összes öntözhető területeknek csak fele volt ténylegesen öntözve akkoriban. Az öntözhető és ténylegesen öntözött területek közötti különbségnek számos oka lehet (időjárás, piaci igények, fajta összetétel, gazdasági és támogatási környezet stb.), de ekkora eltérés már feltűnő volt és az ügy beavatkozást igényelt. A vonatkozó kormányrendelet (115/2014) egészen 2016-ig biztosított ingyen öntözővizet. Tehát az öntözni kívánó gazdáknak újra már csak 2017-ben kellet megfizetni a vízszolgáltatás díját, de akkor sem az egészet.
A fenti grafikon gazdasági évekkel és nem naptári évekkel dolgozik 2004 és 2019 között, ami magyarázhatja az intézkedés hatásainak időbeni eltolódását. A 2009 és 2013 közötti időszakban jelentős ingadozás figyelhető meg az öntözött területek nagyságában, ami mögött valószínűleg több tényező – köztük a 2009-es áradások és a tovagyűrűző gazdasági hatások – állhatott, de ennek részletes értelmezése külön elemzést igényelne. Mindenesetre jól látszik a rendelet első hatása 2015-ben, de ezt követően az öntözött területek növekedése inkább stagnált. Ennek hátterében többek között az időjárási viszonyok is szerepet játszhattak: 2015 aszályos, 2016 jóval csapadékosabb nyár volt, míg 2017 ismét aszályos évként jelentkezett – ezek a kilengések jól tükröződnek az öntözött területek alakulásában. Szignifikáns növekedés csak 2022-ben látható újra, mikor is a kormány kis kitérővel újra megkönnyítette a vízszolgáltatás igénybevételét.
A 115/2014-es kormányrendelet jól dokumentálja a mezőgazdasági vízszolgáltatás díjának változásait. Érdemes megjegyezni, hogy a mezőgazdasági vízszolgáltatási díj két tényezőből álló díjként került meghatározásra. Hasonlóan a lakossági villamos szolgáltatáshoz a teljes díj egy rendelkezésre állásból fakadó alapdíjból és egy tényleges köbméterhasználatból eredő változó díjból áll össze.
Bátortalan szigorítás, majd újabb engedmények
A kormány csak fokozatosan kérte el újra a vízszolgáltatás díját. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy 2017. január 1-jétől 2018 december 31-ig a mezőgazdasági vízhasználó csak az változó díj csak felét volt köteles megfizetni (2019-től 100%), míg az alapdíj fokozatosan növekedett 10 százalékpontonként egészen 2021-ig, amikor elérte a 50 százalékos felső határt, de ez a „drágulás” sem volt hosszú életű. Pozitívum, hogy az árpolitika fokozatos visszaállítása nem vettette vissza az öntözött területek mennyiségét a kiindulási helyzethez képest.
A belügyminiszter által 2022. március 21-én országszerte kihirdetett tartósan vízhiányos időszakban a termelők megkezdhetik az öntözést engedély nélkül, mindössze bejelentéssel és csak az alapdíjat kell megfizetniük. Majd 2023-ban és 2024-ben ismét nem kell sem alapdíjat, sem változó díjat fizetni, erről szintén a 115/2014-es rendelet ad bizonyságot.
Homályos okok az ingadozó árpolitika mögött
Hogy a kormány miért tért vissza a vízszolgáltatási díj szedésének gyakorlatához egy időre, nem tudjuk. Hiteles és a kormányzaton kívüli szereplők számára is elérhető forrás nem áll rendelkezésre, de két lehetséges forgatókönyv a legvalószínűbb, ami nem is zárja ki egymást.
Az első teória szerint az öntözővíz nagyvonalú árpolitikája szembe megy az EU-s irányelveben foglaltakkal. Az EU Víz Keretirányelve (VKI, angolul Water Framework Directive – WFD) kötelező érvényű minden EU-tagállamra nézve – tehát nem „opt-out”-os és a tagállamok nem választhatják meg, hogy alkalmazzák-e vagy sem. Hogy mit foglal magába az irányelv arról lentebb írunk, de annyi bizonyos, hogy a Bizottság hivatalosan nem indított kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szembe az öntözővíz árpolitikáját érintően. Ettől még érkezhettek nem hivatalos jelzések a kormányzat felelős szervezeti egységeinek, melyek változtatásra sarkaltak, de az sem elképzelhetetlen, hogy ez egy nagyobb stratégia része volt az árpolitika módosítása a jogalkotó részéről melynek végső célja hivatalosan is az öntözött területek növelése.
A második elmélet sokkal gyakorlatiasabb. A sokszor emlegetett 115/2014-es kormányrendelet mindig a központi költségvetésből fedezte az öntözővizekre vonatkozó kedvezményeket. Könnyen lehet, hogy az állami költségvetésben jelentkező változások negatívan érintették a vízgazdálkodást, vagy egyszerűen a kormány eleve ennyit szánt a költségvetésből az öntözött területek növelésének serkentésére az árpolitikán keresztül.
Az Unió rendet tesz: a Víz Keretirányelv (VKI) rendelkezései
Az Európai Unió vízpolitikájának sarokköve a 2000-ben elfogadott Víz Keretirányelv (VKI), amely átfogó célként tűzte ki, hogy minden felszíni és felszín alatti víztest elérje a „jó állapotot”. A szabályozás különlegessége, hogy nem a tagállamok közigazgatási határai, hanem természetes vízgyűjtő területek mentén kezeli a vízgazdálkodást, és előírja, hogy a tagállamok hatévente átfogó vízgyűjtő-gazdálkodási terveket dolgozzanak ki az érintett szereplők bevonásával. A VKI céljai között szerepel a vizekhez kötődő élőhelyek védelme és állapotuk javítása, a fenntartható vízhasználat előmozdítása a hasznosítható vízkészletek hosszú távú védelme révén, a vízminőség javítása a szennyezőanyag-kibocsátás csökkentésével, a felszín alatti vizek további szennyezésének megakadályozása, valamint az árvizek és aszályok káros hatásainak mérséklése. Az irányelv nemcsak a vízminőség védelmét célozza, hanem a pazarlás megfékezését, a hatékony vízhasználat ösztönzését és a vizes élőhelyek helyreállítását is. Kiemelt szerepet kapnak a gazdasági eszközök: a „szennyező fizet” és a „használó fizet” elv biztosítja a fenntartható vízhasználat gazdasági alapját.
A VKI bevezetett egy új, komplex fogalmat: a „jó állapot” elérését. Ennek két fő eleme van:
- Jó ökológiai állapot: a természetes víztestek esetén azt jelenti, hogy a víztest élővilága, fizikai-kémiai tulajdonságai és hidromorfológiai jellemzői csak kis mértékben térhetnek el a zavartalan, természetes állapottól.
- Jó kémiai állapot: a veszélyes anyagok – például nehézfémek vagy szerves mikroszennyezők – koncentrációja nem haladhat meg egy meghatározott határértéket.
A VKI ambiciózus céldátumot határozott meg: a tagállamoknak eredetileg 2015-ig kellett volna elérniük a valamennyi felszíni víztest jó állapotát, de indokolt esetben – például technikai vagy gazdasági okok miatt – ez a határidő legfeljebb 2027-ig meghosszabbítható. A „volna” ez esetben cseppet sem retorikai kitétel, hiszen 2025 nyaráig egyetlen tagállamnak sem sikerült elérnie a 2000-ben vállalt ambíciót.
A VKI-nak ugyanakkor – a fenntarthatóság három pillérét tiszteletben tartva – gazdasági aspektusai is vannak. A cikkünk témájához kapcsolódva a VKI-ban foglalt releváns 9. cikkely kijelenti, hogy „a Tagállamoknak biztosítania kell, hogy a vízzel kapcsolatos árpolitika a készletek hatékony használatára ösztönözze a vízhasználókat”.
Hogy csinálják a többiek?
Eddig a magyar és azt erősen befolyásoló vízgazdálkodási politikát tárgyaltuk és a továbbiakban összefoglaljuk, hogy a Duna vízgyűjtőterületén egyes uniós tagállamok milyen eszközöket alkalmaznak. Elöljáróban fontos megjegyezni, hogy más tagállamokban jellemzően nem biztosítanak teljesen ingyenes öntözővizet a gazdálkodók számára. Egyes országok ugyan bizonyos mennyiségig kedvezményt vagy díjmentességet nyújtanak, de ezt követően általában valamilyen vízhasználati díj vagy költségtérítési kötelezettség lép életbe. Ugyanakkor több ország alkalmaz erősen támogatott árpolitikát, mely a klímaadaptációs célok jegyében szinte ingyenes hozzáférést nyújt a mezőgazdasági termelőknek. Az ösztönzés célja minden esetben az öntözött területek növelése a szárazabb időszakokra való felkészülés érdekében. A vizsgált országok többségében az öntözés díjképzése nem piaci alapú, hanem a klímaadaptációs stratégia része, gyakori közvetett vagy közvetlen állami támogatással. A fenntarthatósági célok mentén azonban mindegyik ország törekszik a vízhasználat hatékonyságának növelésére, a szennyező fizet elv érvényesítésére, valamint a nemzetközi vízügyi együttműködés erősítésére
Németország – a költségtérítés elvére építő víz-árpolitika
A német vízgazdálkodás alapját a 2023 márciusában elfogadott Nemzeti Vízstratégia (Nationale Wasserstrategie – NWS) képezi. Ez a stratégia a hozzá tartozó intézkedési programmal együtt megalapozza a vízkészletek fenntartható kezelését és a víztestek védelmét 2050-re és azon túlra. Az dokumentum 10 stratégiai célt fogalmaz meg, és 78 konkrét intézkedést tartalmaz, amelyeket lépésről lépésre kívánnak megvalósítani 2030-ig. Németország vízgazdálkodási politikája szorosan illeszkedik az Európai Unió Víz Keretirányelvéhez, amelyet nemzeti jogszabályok, mint például a Szövetségi Vízügyi Törvény (WHG) és a szövetségi államok vízügyi törvényei ültetnek át.
Németország vízgazdálkodási politikája kiemelt figyelmet fordít az öntözővízre, különösen a klímaváltozás okozta aszályok miatt; a Nemzeti Vízstratégia hangsúlyozza a regionális vízhiányra vonatkozó iránymutatások kidolgozásának szükségességét, prioritást adva az öntözésnek, de korlátozva a vízkivételeket az alapvető szükségletek biztosítása érdekében. A mezőgazdaságban víztakarékos gyakorlatokat (pl. szervesanyag-tartalom növelése, csepegtető öntözés), a tisztított szennyvíz újrahasznosítását és a felszíni vízkivételek szigorú szabályozását ösztönzik. A német víz-árpolitika a költségtérítés elvére épül, összhangban az EU Víz Keretirányelvvel, melynek célja a vízfogyasztás racionalizálása és a fenntartható vízkezelés ösztönzése; az árak fedezik a vízellátás és szennyvízelvezetés teljes költségét, beleértve a környezeti és erőforrásköltségeket is, érvényesítve a „szennyező fizet” elvet differenciált díjszabással, ösztönzőkkel és szankciókkal, valamint átlátható tájékoztatással a fogyasztók felé a szolgáltatók részéről. A konkrét árakat tartományi szinten határozzák meg a kereslet és kínálat figyelembevételével.
Az NWS nagy hangsúlyt fektet a „kék infrastruktúra” (azaz a természetes vagy félig természetes vízi rendszerek, mint például folyók, tavak, vizes élőhelyek, ártéri területek) fontosságára. Nem csak a hagyományos, technikai infrastruktúrát (csövek, víztisztítók) fejlesztik, hanem a természetes rendszerek helyreállításával és védelmével is igyekeznek növelni a víztároló kapacitást, javítani a vízminőséget és erősíteni az ökoszisztéma ellenálló képességét az extrém időjárási eseményekkel szemben. Ez a megközelítés a természeten alapuló megoldásokat (Nature-Based Solutions – NBS) helyezi előtérbe.
Az NWS hangsúlyozza Németország szerepét a nemzetközi vízgazdálkodási együttműködésben. Ez magában foglalja a több országot érintő folyók (pl. Rajna, Duna, Elba) vízgyűjtőin belüli együttműködést, valamint a globális vízkészletek védelmében és a fejlődő országok vízellátásának javításában való részvételt. Ezzel Németország nem csupán saját problémáira fókuszál, hanem globális felelősséget is vállal a vízdiplomácián keresztül.
Ausztria – a „felhasználó fizet elv” szigorú alkalmazása
Nyugati szomszédunk, lévén hegyvidéki ország, gazdag vízkészletekkel rendelkezik és vízgazdálkodási politikája a környezetvédelemre, a vízellátás biztonságára és a vízminőség védelmére összpontosít. A politika alapját az VKI képezi, amelyet Ausztria szigorúan implementál. Szigorú előírások vonatkoznak a szennyvízkezelésre, a mezőgazdasági eredetű szennyezések (nitrátok, peszticidek) csökkentésére, valamint az ipari kibocsátásokra. Jelentős összegeket fektetnek a szennyvíztisztító telepek fejlesztésébe.
Bár Ausztria vízkészletekben gazdag, a vízhatékonyság növelésére is törekszenek a háztartásokban, az iparban és a mezőgazdaságban. Az öntözés viszonylag kisebb szerepet játszik a mezőgazdaságban, mint más, vízhiányosabb régiókban, mivel az éghajlat általában elegendő csapadékot biztosít. Ennek ellenére az öntözés szerepe növekszik a klímaváltozás okozta szárazabb időszakok miatt.
A VKI előírja, hogy a vízi szolgáltatások (beleértve az öntözővizet is) költségeit a felhasználók fedezzék. Ez Ausztriában azt jelenti, hogy az öntözővíz díja jellemzően fedezi a víz kitermelésének, elosztásának és az infrastruktúra fenntartásának költségeit. Az árak tartományokként eltérhetnek, attól függően, hogy milyen típusú vízforrásból (felszíni víz, talajvíz) történik az öntözés, milyen az infrastruktúra kiépítettsége és fenntartási költsége, valamint a helyi vízügyi társulatok vagy önkormányzatok díjszabása. Bár a díjak nem feltétlenül tükrözik a teljes környezeti költségeket, az a tény, hogy a víznek van ára, ösztönzi a gazdákat a hatékony öntözési technológiák (pl. csepegtető öntözés) alkalmazására és a vízpazarlás elkerülésére. Bizonyos esetekben, különösen az új öntözőrendszerek kiépítéséhez vagy a víztakarékos technológiák bevezetéséhez, a mezőgazdasági termelők uniós vagy nemzeti támogatásokat vehetnek igénybe. Ezek a támogatások nem az öntözővíz árát csökkentik közvetlenül, hanem a beruházási költségeket enyhítik. A vízkivételekért, különösen nagyobb mennyiségek esetén, engedélyezési díjat kell fizetni, ami szintén hozzájárul a költségekhez.
Ausztria földrajzi elhelyezkedése miatt, ahol számos jelentős folyó ered vagy halad át az országon, a nemzetközi együttműködés kulcsfontosságú vízgazdálkodási politikájában. Ausztria aktívan részt vesz különböző kétoldalú és többoldalú megállapodásokban, amelyek célja a határokon átnyúló vízkészletek fenntartható kezelése. Az egyik legfontosabb fórum a Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság (ICPDR), ahol Ausztria kulcsszerepet játszik a Duna és mellékfolyóinak vízminőség-védelmében, az árvízvédelemben és a fenntartható vízhasználatban. Példaként említhető az ICPDR keretében megvalósuló közös vízminőségi monitoring programok, amelyek segítik a szennyezőforrások azonosítását és a közös intézkedések kidolgozását. Emellett Ausztria szoros együttműködést folytat a szomszédos országokkal is, például Németországgal az Inn és a Duna vízgyűjtőjén belüli közös árvízvédelmi stratégiák kidolgozásában, vagy Csehországgal és Szlovákiával a Morva és Lajta folyók határvízkezelési kérdéseiben. Az ország aktívan hozzájárul az EU Víz Keretirányelvének (WFD) végrehajtásához is, és részt vesz olyan uniós projektekben, amelyek a klímaváltozás vízkészletekre gyakorolt hatásait vizsgálják, vagy innovatív víztisztítási technológiákat fejlesztenek.
Szlovákia – vízkivétel jelképes költségen
Szlovákia, Közép-Európa szívében, jelentős vízkészletekkel rendelkezik, köszönhetően a Kárpátokból eredő folyóinak és a gazdag talajvízforrásoknak. Vízgazdálkodási politikája, hasonlóan Ausztriához, az Európai Unió Víz Keretirányelvének előírásain alapszik. A víztestek állapotának ellenőrzéséből származó eredmények azt mutatták, hogy a felszíni vizek esetében a víztestek 41,30%-a érte el legalább a jó ökológiai állapotot vagy potenciált, a felszíni víztestek 71,21%-a pedig a jó kémiai állapotot. Ezek az adatok Szlovákiát a VKI céljait jobban teljesítő országok közé emelik.
Szlovákiában az öntözés történelmileg kisebb jelentőséggel bírt a mezőgazdaságban, mint más szárazabb régiókban, de az utóbbi években a klímaváltozás és a szárazabb időszakok miatt szerepe egyre növekszik. Magyarországhoz hasonlóan, Szlovákia öntözővíz árpolitikája is kormány szinten központosított (Regulation No. 755/2004 Coll.). Jelenleg Szlovákiában fizetni kell a talajvízkivételekért. Korábban, 2014-ig azonban mentesség állt fenn a talajvízből történő öntözési célú vízkivételek esetében, ami azt jelentette, hogy ezen tevékenységért nem kellett díjat fizetni. Ezt a gyakorlatot egy 2014-es jogszabály-módosítás szüntette meg, azóta pedig díjfizetési kötelezettség vonatkozik a talajvíz öntözési célú kivételére, bár nem esnek nagy túlzásba. A mezőgazdasági területek öntözésére szolgáló felszíni vagy felszín alatti víz kitermelésének díja köbméterenként 0,001 euró (kb 40 fillér/m3, de ez csak a változó díj). Ez a díj az évi 50 000 m³-t meghaladó vízkivételekre vonatkozik. Kisebb kitermelések esetén (évente legfeljebb 50 000 m³) nem számítanak fel semmit. Hogy ez mennyire ösztönzi a gazdákat a hatékony vízhasználatra nem tudjuk. Szlovákiában az öntözött mezőgazdasági terület becslések szerint mintegy 100 000 hektár, ami az ország teljes mezőgazdasági területének körülbelül 4 %-a, a szántóterületnek pedig 7–8 %-a.
Horvátország – öntözővíz az iparinál kedvezőbb áron
Az ország két fő vízgyűjtő területtel rendelkezik: a kontinentális rész a Duna vízgyűjtőjéhez tartozik, ahol a felszíni vizek jelentős része, mint például a Száva, Dráva és Mura folyók találhatók. Ezzel szemben az Adriai-tenger vízgyűjtő területéhez tartozó dalmáciai és isztriai partvidékre rövidebb, gyorsfolyású vízfolyások jellemzőek. A vízkészletek regionális eloszlásának különbségei miatt az öntözés főként a kontinentális régióban jelent komoly kihívást.
A horvát kormány 2020-ban fogadta el a Vízgazdálkodási Stratégia 2020–2030-at, amely a fenntartható vízhasználat, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, a vízkészletek megőrzése és a vízminőség javítása köré épül. Az öntözés szempontjából kulcsfontosságú elemek közé tartozik a meglévő öntözőrendszerek korszerűsítése, az új rendszerek EU-forrásokból történő kiépítésének támogatása, valamint az öntözővíz használatának gazdasági ösztönzése és szabályozása. Ezt egészíti ki a Nemzeti Öntözési Fejlesztési Program, melynek célja az öntözött területek jelentős növelése, a 2020-as körülbelül 20 000 hektárról (1,3 % az összterülethez viszonyítva) 2027-re 65 000–70 000 hektárra.
A vízgazdálkodás jogi kereteit a 2019-től hatályos, többször módosított vízgazdálkodásról szóló törvény (Zakon o vodama) határozza meg. Ez a törvény kimondja, hogy a víz közjó, kezeléséért a Horvát Vízgazdálkodási Ügynökség (Hrvatske vode) felel. A vízhasználók, beleértve az öntözési célú felhasználókat is, kötelesek vízjogi engedélyt szerezni, és vízdíjakat fizetni, melyek mértékét külön jogszabályok szabályozzák. A vízszolgáltatási díjakról szóló rendelet részletezi a mezőgazdasági célú vízhasználat díjtételeit, amelyek alacsonyabbak, mint az ipari vagy kommunális felhasználás esetén. Emellett mentességek vagy kedvezmények is alkalmazhatók, különösen, ha az öntözés EU-támogatással épített infrastruktúrán keresztül történik.
Az öntözővíz árpolitikája Horvátországban szubvencionált, ami segíti a mezőgazdasági termelőket. A díjpolitikát a vízhasználat típusa, a felhasznált mennyiség és a vízforrás (felszíni vagy felszín alatti) jellege határozza meg. Az öntözővíz díja jellemzően 0,01–0,03 EUR/m³ körül mozog, ami jelentősen kedvezőbb az ipari felhasználáshoz képest. Az állam további kedvezményeket biztosít azoknak a termelőknek, akik kollektív öntözési rendszerekhez csatlakoznak. A horvát állam által támogatott öntözési projektek esetében a vízdíj akár 50–100%-át is fedezheti a támogatás a bevezetési időszakban, és egyes önkormányzatok helyi szinten is nyújtanak díjkompenzációt.
Románia – elavult öntözőrendszerek, támogatás az infrastruktúrára
Románia vízgazdálkodási stratégiája elsősorban a Duna, Prut és Szeret folyók fenntartható használatára és védelmére fókuszál. Különösen nagy hangsúlyt kap az öntözővíz biztosítása és az árpolitika, tekintettel arra, hogy a mezőgazdaság jelentős vízfogyasztó. Az „Apele Române” (Román Vízgazdálkodási Hatóság) felel az országos vízhasználat operatív kezeléséért, beleértve az öntözővíz szolgáltatását is.
Románia vízgazdálkodását több stratégiai dokumentum és jogszabály is alátámasztja. A Nemzeti Vízgazdálkodási Stratégia 2030-ig célja az éghajlatváltozással szembeni alkalmazkodás és a vízkészletek fenntartható használata, kiemelt területeként az öntözés, árvízvédelem és vízminőség-javítás.
A jogszabályi háttér is szilárd alapokon nyugszik. Románia teljes mértékben átvette a VKI-t, melynek értelmében a vízhasználat a „szennyező fizet” és „használó fizet” elv alapján működik. A Vízgazdálkodási törvény (107/1996. sz. törvény) meghatározza a vízhasználati engedélyek rendszerét, és magába foglalja a vízhasználat gazdasági mechanizmusait, beleértve az öntözővíz árképzését is. Az öntözésről szóló speciális jogszabály (138/2004. sz. törvény) az öntözőrendszerek működését és az állami támogatási lehetőségeket szabályozza, előírva, hogy az öntözéshez kapcsolódó vízszolgáltatás díjköteles, de állami kompenzáció (szubvenció) adható.
Az öntözővíz árpolitikája Romániában azon az elven alapul, hogy a víz közjószágként kezelendő, de használatának gazdasági értékelése is kötelező. A díjak differenciáltak, függően a felhasználási céltól (pl. mezőgazdaság, ipar), a vízmennyiségtől, a vízforrás típusától (felszíni vagy felszín alatti), valamint a szállítási távolságtól és energiaigénytől. Az árstruktúra az önellátás és az állami támogatás kombinációja. A gazdálkodók vízszolgáltatási díjat fizetnek az „Apele Române”-nak, de állami támogatás vehető igénybe a víz szivattyúzásához és az infrastruktúra karbantartásához. Fontos megjegyezni, hogy Romániában az öntözővíz nem ingyenes, ellentétben Magyarországgal.
Az állam főként a nagyobb szivattyúzási rendszerek energiaigényét támogatja, nem magát a vizet teszi ingyenessé. A 2020-as évek elején indult program alapján az elsődleges vízszolgáltatás költségeit (vízkiemelés, fővezeték) gyakran az állam fedezi, míg a másodlagos és harmadlagos hálózat (fogyasztóhoz vezető ágak) költségeit a gazdálkodók viselik. Az AFIR (Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Ügynökség) uniós pályázatokat kezel, melyek keretében a gazdálkodók öntözőberendezéseket, csatornákat és szivattyúkat finanszírozhatnak akár 90%-os támogatási intenzitással, ami jelentősen csökkenti a végfelhasználók terheit.
Románia vízgazdálkodása számos kihívással néz szembe. Az öntözőrendszerek 60–70%-a elavult, ami nagy, 40–50%-os vízveszteséget eredményez. A digitalizáció és monitoring alacsony szinten áll, és sok kistermelő nem tud hozzáférni a vízhez sem technikailag, sem pénzügyileg. E problémák orvoslására tervezett reformok között szerepel a digitalizált vízfelhasználás-monitoring bevezetése (távérzékelés, szenzorok), a vízszolgáltatási díjak finomhangolása a takarékos felhasználás ösztönzése érdekében, valamint új köz- és magánpartnerségi (PPP) konstrukciók alkalmazása az öntözőrendszerek kezelésére.
Forrás: masfelfok.hu
