Márciustól Debrecenben és Kaposváron is ingyenesen parkolhatnak a környezetkímélő, zöld rendszámtáblás járművek, hasonló szabályozás van érvényben például Székesfehérváron, Szolnokon és Pécsen is. A Fővárosi Közgyűlés tavaly decemberben döntött az ilyen gépkocsik díjmentes budapesti parkolásáról.

Ingyen parkolhatnak több vidéki városban a zöld rendszámosok

Márciustól Debrecenben és Kaposváron is ingyenesen parkolhatnak a környezetkímélő, zöld rendszámtáblás járművek, hasonló szabályozás van érvényben például Székesfehérváron, Szolnokon és Pécsen is. A Fővárosi Közgyűlés tavaly decemberben döntött az ilyen gépkocsik díjmentes budapesti parkolásáról.

Magyarországon 2014-ben fogadták el a Jedlik Ányos-tervet, a magyar elektromobilitási stratégiát. A magyar jogrendben tavaly július elseje óta létezik a környezetkímélő jármű kategóriája, és szeptembertől elérhető a zöld rendszám. Zöld rendszámot a tisztán elektromos, a növelt hatótávolságú külső töltésű hibrid elektromos, a külső töltésű hibrid elektromos, valamint egyéb, nulla emissziós gépkocsik kaphatnak.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a tavaly májusi Emobilitás kiállításon elmondta: az ösztönző szabályozó környezet mellett az is fontos, hogy az embereket érdekeltté tegyék az elektromos járművek használatában. A konkrétumok között említette a zöld rendszám bevezetését, valamint az ingyenes parkolóhely-használatot lehetővé tevő intézkedések elindítását.

Debrecenben a város közgyűlése legutóbbi ülésén fogadta el azt a rendeletmódosítást, amely szerint márciustól a világoszöld rendszámtáblás, környezetkímélő gépkocsikkal díjmentesen lehet parkolni – tájékoztatta a polgármesteri hivatal városfejlesztési főosztálya az MTI-t. A helyi rendelet értelmében a díjmentes parkolás a tisztán elektromos, valamint a külső töltésű és a növelt hatótávolságú hibrid elektromos gépkocsikra vonatkozik.

A jelenlegi információk szerint négy darab világoszöld alapszínű különleges rendszámmal rendelkező gépjármű van Debrecenben, de a mostani rendeletmódosítás várhatóan ösztönzi majd a környezetkímélő gépkocsik használatát – mondta el az önkormányzat sajtóreferense az MTI-nek. Petróczi Ildikó közlése szerint egy töltőállomás van a nagyerdei mélygarázsban, amit jelenleg ingyen használhatnak az autósok.

Rövid távú terveik között szerepel a töltőállomások számának növelése – tette hozzá, megjegyezve, hogy az érvényben lévő önkormányzati rendelet nem tartalmazza azt, hogy a világoszöld különleges rendszámmal rendelkező gépjárművek az autóbusz forgalmi sávot igénybe vehetik.

Márciustól Kaposváron is díjmentesen parkolhatnak a zöld rendszámmal ellátott gépkocsik. A város közgyűlése legutóbbi ülésén úgy módosította a fizetőparkolók rendjéről szóló önkormányzati rendeletet, hogy a környezetkímélő járművekkel várakozóknak nem kell fizetniük, függetlenül attól, hogy helyi lakosok vagy sem. A kaposvári buszsávot a zöld rendszámú gépkocsik nem használhatják, de folyamatban van egy olyan beruházás, amely a gázüzemű helyi járatú autóbuszok mellett az elektromos autók töltésére is lehetőséget biztosít a közeljövőben.

A rendelet módosításával Kaposvár bizonyítani akarta, hogy elkötelezett a klímavédelem és környezettudatosság mellett, valamint szeretné, ha a városban is nagyobb arányban nőne a környezetkímélő gépjárművek száma, csökkentve a környezeti terhelést. A közgyűlés ülésén elhangzott, hogy Magyarországon mintegy 300 zöld rendszámú autó van forgalomban.

Hódmezővásárhelyen a fizetőparkolási rendszer bevezetése óta ingyenesen parkolhatnak az elektromos és a hibrid személygépkocsik, erről még 2007 decemberében döntött a város közgyűlése – mondta Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek. Jelenleg négy hibrid és két elektromos autó veszi igénybe ezt a lehetőséget – tudatta a politikus. Az alföldi városban nem működik nyilvános elektromos töltőállomás.

Székesfehérváron sem kell parkolási díjat fizetni a környezetkímélő – zöld rendszámmal ellátott – gépkocsikra – közölte az önkormányzat kommunikációs központja.

A pécsi közgyűlés január határozott arról, hogy díjmentesen vehetik igénybe a baranyai megyeszékhely önkormányzata által fenntartott fizető parkolóhelyeket a kizárólag elektromos meghajtással rendelkező, nulla emissziós gépkocsik. A megszavazott előterjesztés szerint az önkormányzat helyi szinten is kedvezmény nyújtásával igyekszik ösztönözni a környezettudatos gépkocsihasználatot. A rendelet február 3-án lépett hatályba.

Szolnokon az elektromos autózás ösztönzésére a kizárólag villamos energia felhasználásával működő autók tulajdonosainak a várakozásért nem kell díjat fizetniük – mondta Gyuricska Éva, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője az MTI-nek, hozzátéve: ezt a múlt év végén rendeletbe is foglalták a képviselők. Megjegyezte: az elektromos autók tulajdonosainak a járműveik töltéséért sem kell fizetniük a 2015 októberében átadott, Sólyom úti nyilvános elektromos töltőállomáson az E.ON Kft. közérdekű kötelezettségvállalása jóvoltából. A cég két évig biztosítja ingyen a villamosenergia-felhasználást a töltőállomáson. A szolnoki Jász-Nagykun-Szolnok megyében az első, az Alföldön pedig a harmadik villámtöltő – jelezte.

Ajánlott tartalom

EM: szeptemberben a tisztán elektromos személyautók darabszáma is meghaladta a hatvanezret

Szeptemberben a leginkább környezetkímélő, tisztán elektromos személyautók darabszáma meghaladta a hatvanezret - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán hétfőn az Energiaügyi Minisztérium (EM).