Monacóban mutatkozott be a jármű prototípusa, amely a mostanság divatos retroautókhoz képest még egy évszázaddal korábbi közlekedési eszközt újítana meg.

Inkább hintó, mint autó, de felettébb érdekes az első ukrán elektromos kocsi

Monacóban mutatkozott be a jármű prototípusa, amely a mostanság divatos retroautókhoz képest még egy évszázaddal korábbi közlekedési eszközt újítana meg.

Az EVER (Ecologic Vehicles – Renewable Energies) rendezvényen Monacóban lehet élőben is látni először az ukrajnai Electric Marathon International gyártó termékét. A koncepcióautó leginkább egy korabeli hintóra hasonlít, mint egy megszokott értelemben vett autóra. A Synchronous névre hallgató elektromos autó ennek megfelelően első sorban taxiként, valamint hotelek shuttle-autójaként jöhet számításba. A modell hajtásáról az első tengelybe épített elektromotor gondoskodik, amelyet lítium-ion akkumulátorok táplálnak, amelyeket a jármű tetejébe épített napelemek is töltenek. A kocsi várható hatótávolsága 130-160 kilométer. Mondjuk ez nem is rossz adat, ahhoz képest, hogy a teljesen függőleges, hatalmas szélvédőüveg mennyire tűnik energiahatékonynak.

A jármű 4490 milliméter hosszú, 2100 milliméter széles és leginkább szokatlan paramétere, hogy 2200 milliméter magas. A szerkezeti elemei kompozitanyagok felhasználásával készülnek majd.  A sofőr helye szintén érdekes lesz, mivel kocsis módjára, külön ül majd az utastértől.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Akár 43 fokos hőségben is hűt az új lakóautó-klímaberendezés

A 4,4 kW hűtési és 3 kW fűtési teljesítményű tetőegységet nagyobb lakóautókhoz és lakókocsikhoz fejlesztették, légcsatornás és légcsatorna nélküli kivitelben egyaránt.