Intelligens irodaépület Hajdúszoboszlón

Intelligens, megújuló energiával működő irodaépületet épít Hajdúszoboszlón, és új munkahelyeket teremt az Agua-Generál Kft.; az uniós támogatással megvalósuló, 197,7 millió forintos beruházás alapkövét szombaton helyezte el Márton Attila (Fidesz), a fürdőváros országgyűlési képviselője és Katona Imre a hajdúszoboszlói cég vezetője.

A cégvezető elmondta: 2011-ben az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács telephely-fejlesztési pályázatán nyertek 98 millió forintot a beruházáshoz. Az összesen 650 négyzetméteres épület teljes energiaigényét geotermikus, illetve napenergiával biztosítják majd – közölte Katona Imre. A decemberre megvalósuló beruházás hét új munkahelyet hoz létre a főként szennyvíz-, mezőgazdasági és környezetvédelmi beruházásokkal foglalkozó hajdúszoboszlói cégnél – fűzte hozzá. Pajna Zoltán (Fidesz), Debrecen alpolgármestere, aki a beruházási támogatás megítélésekor az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke volt, példaértékűnek nevezte a beruházást. A megújuló energiáról sokat beszélnek, de kevesen valósítják meg – jelezte a politikus hozzátéve, kíváncsiak lesznek az új beruházás első éves energiamérlegére. Elmondta azt is, hogy a régióban az egyik legnépszerűbb pályázati konstrukció volt az ipar- és telephely-fejlesztési program, amelyre 2011 és 2013 között 11 milliárd forint áll rendelkezésre.

Márton Attila országgyűlési képviselő szerint Magyarországon azoknak a vállalkozásoknak van jövője akik “dolgozni és foglalkoztatni akarnak”. Kiemelte, hogy az Aqua-Generál Kft. újabb fejlesztési és pályázati projektekkel további foglalkoztatás-bővítést tervez a városban. Katona Imre az MTI érdeklődésére elmondta: tavaly 1,6 milliárd forint volt a cég árbevétele, ami 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az idei árbevételi tervük 2,4 milliárd forint, 25 fős létszámukat pedig a mostani fejlesztéshez kapcsolódó 7 fős bővítésen túl 35-40 főre akarják növelni – tájékozatott az igazgató.

Ajánlott tartalom

Érdemes figyelni a lakások energiatanúsítványára szakértők szerint

Változnak a lakások energiatanúsítványára vonatkozó szabályok novembertől, az ingatlan.com. szerint a vevőknek továbbra is érdemes a dokumentum tartalmát beíratni az adásvételi szerződésbe, a Duna House pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a változó vevői igényekre reagálva már a hirdetési folyamat előtt érdemes elkészíttetni a tanúsítványt.