Irán újabb atomerőművet építtet Oroszországgal

Hamarosan szándéknyilatkozatot ír alá Irán és Oroszország egy új atomerőmű felépítéséről – közölte a perzsa állam külügyminisztere, aki hangsúlyozta, országa nukleáris programja kizárólag békés célú.

Az Afrikában dolgozó Csuo Csiang kínai természetvédő szerint hazája központi szerepet vállalhatna az elefántok megmentésében, amihez mindenekelőtt be kellene tiltania az elefántcsont értékesítését. A negyvenéves Kujcsou tartományból származó férfi kilenc éve indult el Afrikába, s egyik célja épp az állatvédelem népszerűsítése a kínai közvélemény körében. Ezért is hívta meg például tavaly Jao Minget, a Kínában közkedvelt egykori NBA kosárlabdázót, akinek a megcsonkított elefántok mellett készült fényképei a kérdést egy időre a közbeszéd témájává tette. A kereskedés leállítása nélkül azonban semmilyen civil “népnevelés” nem lehet eredményes – vélte Csuo.

Teherán és Moszkva hamarosan megállapodik egy újabb atomerőmű felépítéséről az iszlám köztársaságban – jelentette be vasárnap Ali Akbar Szálehi iráni külügyminiszter a Russia Today angol nyelvű orosz tv-állomás portálja szerint.

“Irán konzultációkat folytatott az orosz féllel és hamarosan szándéknyilatkozatot írnak alá egy új atomerőmű felépítéséről” – idézte a portál a minisztert, aki ismét hangsúlyozta, hogy Irán nukleáris programja kizárólag békés célú, mert az országnak szüksége van az atomenergiára áramtermeléshez és gyógyászati célból.

A bejelentés megelőzi Haszan Róháni új iráni elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő szeptember 13-ára tervezett első, kétoldalú találkozóját Biskekben, a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozója alkalmával. Róhánit augusztus 4-én iktatták be, és akkor már elmondta, hogy folytatni fogják a tárgyalásokat Oroszországgal az iráni atomenergia-fejlesztésről. “Szükségünk van 20 ezer megawatt atomenergiára… Az iráni kormány tárgyalni fog erről a szomszédos országokkal, amelyek közül az egyik Oroszország” – mondta az iráni elnök.

Szergej Nariskin orosz parlamenti elnök ugyanezen a napon arról beszélt Teheránban, hogy Oroszországnak szándékában áll kiterjeszteni az együttműködést Iránnal a polgári célú atomenergia területén, miután elkészült és működésbe lépett a busehri erőmű. A Teherántól 1200 kilométerre délre lévő erőművet a németek kezdték építeni még 1975-ben, de Oroszország fejezte be 2011-ben.

Az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei arra gyanakszanak, hogy Irán titokban atomfegyver kifejlesztésén dolgozik, de ezt Teheránban rendszeresen cáfolják. A kérdésről évek óta sikertelen tárgyalások folytak, s Irán bíráló azt állítják, hogy Teherán csak az időhúzás céljából tárgyal, s közben titokban folytatja a fegyverfejlesztést.

Ajánlott tartalom

500 ezer forintos, komplett napelemes rendszert dobtak piacra

Az amerikai Zendure új AIO 2400 csomagja teljesen integrált erkélynapelemes rendszert kínál 800 watt teljesítménnyel, könnyű telepítéssel és intelligens vezérléssel.