Ismét lehet pályázni hűtőgépcserére

Folytatódik az Otthon melege program, júliustól ismét lehet pályázni hűtőgépek és fagyasztók cseréjére – jelentette be az NGM fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkára. A keret 500 millió forint, egy jelentkező az új, energiatakarékos berendezés 50 százalékát, maximum 45 ezer forintot kaphat.

Kiemelte, ez a kiírás is régiónként történik majd a korábbihoz hasonlóan, elsőként július 4-étől az észak-alföldi régióban élők jelentkezhetnek. A nagycsaládosok és a nyugdíjasok előnyben lesznek, minden régióban lehetőséget kapnak arra, hogy először ők adják be kérelmüket.

Szabó Zsolt hozzátette, a tájékoztató, aminek alapján fel lehet készülni a pályázatra, várhatóan már kedden megjelenik az NFM honlapján.

Folytatódik az Otthon melege program, júliustól ismét lehet pályázni hűtőgépek és fagyasztók cseréjére

Folytatódik az Otthon melege program, júliustól ismét lehet pályázni hűtőgépek és fagyasztók cseréjére

Az államtitkár elmondta: a régi, korszerűtlen hűtőszekrények, fagyasztóládák, fagyasztószekrények cseréjére van lehetőség. A tárca célja, hogy olyan energiatakarékos berendezéseket szerezzenek be a jelentkezők, amelyek segítik a kiadások csökkentését és energiahatékonyan működnek.

A régiók között a lakosság arányában osztották el a pénzügyi keretet. Jelentkezni a korábbiakhoz hasonlóan az ügyfélkapun keresztül digitálisan lehet, egyszerű, könnyen feltölthető a pályázat – jelezte.

Szabó Zsolt kifejtette, bíznak benne, hogy ez a program legalább olyan sikeres lesz, mint az előző, amikor 25 ezer hűtőgép és fagyasztó cseréjében segített a támogatás.

Minden háztartás egy pályázatot adhat be. Az elbírást követően támogató okiratot kapnak a sikeresen jelentkezők, ezzel kell bemenni az üzletbe és a megvenni a kiválasztott készüléket, a régi, kevésbé energiahatékony berendezést pedig le kell adni – mondta el az államtitkár.

Hozzátette, előzetesen, a tájékoztató alapján át lehet nézni a lehetőségeket, ki lehet választani a megfelelő készüléket, és fel lehet készülni a pályázat gyors és pontos beadására.

Szabó Zsolt úgy fogalmazott: azt javasolja mindenkinek, hogy reggel 8-kor, a pályázat megnyílásakor töltse fel a pályázati űrlapot.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: fontosnak tartják, hogy a nagycsaládosok az egyik kedvezményezettjei a pályázatnak, lehetőséget kapnak a régi hűtők, fagyasztók lecserélésére, ami a kiadások csökkentésében is segít, így több pénz marad a családoknál.

Az egyesületnek 70 ezer tagja van. A szervezet a hozzájuk fordulóknak segítséget nyújt majd, hogy jól, gyorsan, precízen ki tudják tölteni a pályázati adatlapokat – hangsúlyozta az elnök.

Ajánlott tartalom

Energiaügyi Minisztérium: tovább csökkent a gázfogyasztás 2024 első három negyedévében

A tavalyi év azonos időszakához képest több mint 300 millió köbméterrel, 5,2 százalékkal kevesebb földgázt használt fel Magyarország idén januártól szeptemberig. Az energiaválság előtti esztendőhöz, 2021-hez mérten közel 2 milliárd köbméterrel volt alacsonyabb a földgázfogyasztás 2024 első kilenc hónapjában - jelentette be szerdai közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).