Ismét meghirdették a Mol környezetvédelmi programját

Ismét meghirdették a Mol Nyrt. környezetvédelmi programját, amelyre október 21-ig pályázhatnak a lakóközösségek - tájékoztatta a magyar olajipari vállalat pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint a zöldövezet programban 14,5 millió forintot osztanak szét, az eddigi tapasztalatok alapján mintegy 30-35 nyertes közösség között, akik a pályázaton elnyert pénzből egyebek mellett őshonos növényeket, kerti eszközöket és olyan alapanyagokat vásárolhatnak, amelyek a lakóházak zöldterületeinek megújításához, illetve közösségi kertek létesítéséhez szükségesek.

Emellett a nyeremény például takarításra, szeméttárolók, illetve szelektív hulladékgyűjtők létesítésére, biciklitárolók felújítására is fordítható. A Mol Nyrt. környezetvédelmi programja 2014-ig 125 millió forint támogatást nyújtott, csaknem 300 közösség, összesen 20 ezer ember számára. A nyertesek kilenc év alatt 100 ezer fát, virágot és cserjét ültettek több mint 1,5 millió négyzetméteren – olvasható a tájékoztatásban.

Ajánlott tartalom

Ébreszd fel a talajt: természetes megoldások a jobb termékenységért

A talaj mikrobái, a humuszréteg és a megfelelő tápanyag-háztartás együttesen határozzák meg, hogy talajod mennyire képes “felébredni”, azaz mennyire lesz életteli és termékeny. Az elmúlt évtizedekben a fenntartható mezőgazdaság iránti igény növekedésével egyre nagyobb reflektorfénybe kerülnek azok a természetes megoldások, amelyek nemcsak a hozamot, de a talaj hosszú távú egészségét is szolgálják.