Iszapömlés – A havazás ellenére folyamatosan végzik a mentesítő munkálatokat

A havazás ellenére folyamatosan végzik az ajkai iszapömlés utáni helyreállító munkálatokat a térségben – tájékoztatta a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedden az MTI-t.

A közlemény szerint a munkák során tovább erősítették a tározó kiszakadt része köré emelt körgátat, a mellette épülő kiegészítő pernyegát pedig teljesen elkészült. Jelenleg nagy erőkkel zajlik ennek szélesítése és magasítása. A lerakók területére mintegy 400 köbméter bontási törmeléket szállítottak. Az épülő új gát kijelölt nyomvonalának déli részén 375 méter, a nyugati szakaszon 280 méter résfal készült el – tették hozzá. A közlemény szerint a vörösiszap-szennyezéssel kapcsolatos pH mérések folyamatosak. A vízfolyásokban vörösiszap-szennyezést nem találtak.
A szállópor napi átlagkoncentrációja egyik mérőállomás adatai szerint sem haladta meg az egészségügyi határértéket. A szennyezettség Kolontáron a megengedett szint 97, Somlóvásárhelyen 63, Devecseren pedig 58 százaléka, az előrejelzések szerint a porterhelés kis mértékű csökkenése várható – olvasható a közleményben.
A tulajdonosok közül hatvanhárman új építésű ház, ötvennyolcan használt lakás vásárlása mellett döntöttek. A tárgyalások folyamatosak, ám továbbra is többen vannak azok, akik gondolkodási időt, egyedi elbírálást kérnek, vagy nem fogadják el az értékbecslést.
Az újjáépítésen hétfőn több mint kétszázhatvan szakember dolgozott százhatvan munkagéppel – közölte a katasztrófavédelem.
Az október 4-én bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, a maró hatású anyagtól 123-an szenvedtek súlyos égési sérüléseket, hosszabb-rövidebb idejű kórházi ellátásra szorultak. Az orvosknak összesen 302 embert kellett ellátniuk.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.