Iszapömlés – A vörösiszap-katasztrófa óta először telepítettek halakat a Marcal vasi szakaszán

A 2010 októberében bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa óta először telepítettek őshonos halakat a Marcal Vas megyei szakaszán - közölte az MTI-vel pénteken Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének elnöke.

A folyó vízminősége az elmúlt két és fél évben folyamatosan javult és a vízi élővilág megújulása is fokozatosan megkezdődött, ezért lehetővé vált, hogy újra megkezdjék a folyószakaszon a tervszerű halgazdálkodást – mondta. Hozzátette: pénteken 5000 darab előnevelt csukát helyeztek ki a Marcal Vas megyei szakaszán, a telepítéskor még csupán 4-5 centiméter hosszúságú rendkívül gyorsan növekednek, hamar elérik a fogható méretet. A Marcal vízminőségét és visszatérő halállományát az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének munkatársai folyamatosan vizsgálták, legutóbb 2012. októberében monitorozták a Megyer, Boba, Mersevát, Malomsok, Mórichida és Koroncó szakaszokat – emlékeztetett.

Puskás Norbert tájékoztatása szerint a katasztrófát követő hetedik vizsgálat során a szakemberek megállapították, hogy a folyó élővilágának állapota a körülményekhez képest örvendetesen gyors javuláson ment keresztül, a befolyó patakokból és a Rába felől egyaránt zajlik a természetes visszatelepülés, amit elősegítettek a jelentős tavaszi áradások is. A szövetség elnöke hangsúlyozta: szervezetük további haltelepítéseket fog végezni az érvényes halgazdálkodási tervnek megfelelően. Hozzáfűzte: a Marcal iránti egyre fokozódó horgászati érdeklődés miatt a szövetség már egyeztetéseket folytat az illetékes hatóságokkal a jelenleg még érvényben lévő horgászati tilalom feloldásának lehetőségeiről.

Ajánlott tartalom

Tavasszal csaknem 45 ezer diák vesz részt az Iskolában az Erdő Programban

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program.