Iszapömlés – Egymilliárd forintos kár az ingóságokban

A vörösiszap-katasztrófa csaknem egymilliárd forintos kárt okozott a lakosság ingóságaiban Devecserben, Kolontáron és Somlóvásárhelyen, a három érintett településen négyszáz kárigényt összegszerűsítettek – mondta az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka az MTI-nek.

Kivágó Tamás közlése szerint a tavaly október elején történt iszapömlés a legnagyobb kárt Devecserben okozta, ott 287 embernek összesen 767 millió forintos kára keletkezett az ingóságaiban. Kolontáron 64 igénylőnek 193 milliós, míg Somlóvásárhelyen 49 károsultnak 13 millió forintos vagyoni kárát összegszerűsítették a január 15-i határidőre.
Az összesen 973 millió forintnyi kárt az állam a Magyar Kármentő Alapba beérkezett forrásokból téríti meg a károsultaknak – tette hozzá a koordinációs központ parancsnoka. Lasztovicza Jenő, a kármentő bizottság elnöke az MTI-nek elmondta, hogy hétfőn rendkívüli ülést tartanak az Országházban, ahol konkrét kifizetésekről is döntenek.
A kármentő alap bizottsága a három település – Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely – önkormányzata mellett a karitatív szervezetek két munkatársát bízta meg a lakossági kárigények összesítésével.
A kormány tavaly november 4-én határozott arról, hogy a támogatja vörösiszap-katasztrófában károsult ingatlanok tulajdonosai háztartási ingóságainak pótlását, ingatlanonként 500 ezer forintos értékhatárig, továbbá személyenként 200 ezer forintot igényelhettek a ruhanemű pótlására.

A Magyar Kármentő Alapba decemberig beérkezett több mint 1,6 milliárdból 155 millió 224 ezer forintot fizettek ki a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak, ebből a kármentő bizottság Devecser önkormányzatának 138 millió 574 ezer forintot, a kolontári önkormányzatnak 14,5 millió forintot, míg Somlóvásárhelynek 2 millió 150 ezer forintos támogatást ítélt meg – közölte honlapján a kármentő alap.
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja október 4-én szakadt át. Mintegy egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki, az áradás Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyet öntötte el. A szerencsétlenség következtében tíz ember vesztette életét, Devecserben 225, Kolontáron 34, Somlóvásárhelyen pedig két ingatlan vált lakhatatlanná.

Ajánlott tartalom

Elindult az állatvédelmi témahét

Kezdetét vette az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által szervezett állatvédelmi témahét, melyhez több mint 307 ezer gyermek és közel 2400 oktatási és gyermekvédelmi intézmény csatlakozott - tájékoztatta az állatvédelemért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.