Iszapömlés – Év végére elkészül a szennyvízrendszer Kolontáron

Év végére elkészül a vörösiszappal elöntött Kolontáron a szennyvízrendszer, januárra pedig az ivóvízhálózatot is kiépítik, majd a gáz- és elektromos hálózat közművesítése is befejeződik a tavaszig – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Veszprém megyei településen a mintaház lábazatának száraz zsalukövezése már elkészült, a betonozást  szeretnék még ezen a héten befejezni.
A szennyezett külterületeken tovább folytatódik a kármentesítés, valamint a határoló gátak és árkok építése, melyek a csapadékvíz bejutását akadályozzák meg a mentesítendő területre, de a fagyott talaj miatt nem tudják közömbösíteni a külterületeken a vörösiszap-szennyeződést.
Az OKF közleménye szerint megkezdődött a Marcal hullámterében lerakódott vörösiszap eltávolításának előkészítése illetve a Boba-Szergény közötti mederszakaszon az iszappal szennyezett fák, bokrok, cserjék irtása. Ezek a munkálatok Boba, Nemeskocs, Csöge, és Celldömölk településeket érintik.
Az újjáépítésen szerdán 254 szakember dolgozott 161 munkagéppel.
A katasztrófavédelem szakembereinek mérései alapján a Torna-patak pH értéke a kolontári hídnál  szerda délelőtt 8,44 délután 8,62 volt, míg a patak devecseri szakaszához telepített automata mérőkonténer által mért folyamatosan változó pH érték napi átlaga 8,46. A normális pH érték 7 körül van.
A tájékoztatás szerint a devecseri károsultak között – a szerdai adatok lapján 74-en ingatlan építését, 71-en használt ingatlan vásárlását kérték, 63 esetben pedig egyedi elbírálást igényelnek.

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.