Iszapömlés – Felépült az első adományház Kislődön

Mindössze harminc nap alatt felépült a kolontári Völler család háza, amelyet Csipak Péter fővárosi ingatlanfejlesztő ajánlott fel a vörösiszap-katasztrófában mindenét elveszített családnak.

Civil adományozóként Csipak Péter célja az volt, hogy kézzel fogható módon segítsen a rászorulókon, a családot az egyik kereskedelmi csatorna segítségével választotta ki, amikor értesült arról is, hogy nemcsak házuk, hanem megélhetést biztosító szerelőműhelyük is megsemmisült.
“Nem egy közös alapba történő átutalással, hanem látható módon szerettem volna egy családon segíteni” – mondta el Csipak Péter. A házat több mint 20 millió forintból építették meg, a tervezéstől az engedélyezésen át a kivitelezésig – az illetékes ajkai építési hatóság segítőkészségének is köszönhetően – mindössze harminc nap alatt. Kivitelezőként a Market Zrt. járult hozzá ahhoz, hogy a Völler család a karácsonyt már az új házban ünnepelheti.
Völler Károlyék a katasztrófa idején nem voltak otthon, házuk Kolontáron a Malom utca 11-ben van, ahol már majdnem minden épületet elbontottak. “A miénket még azért áll, mert ingóságaink pótlásáról és a kárenyhítésről nincsenek pontos információink” – mondta Völler Károly.

A családfő elmondta, tizenöt éve éltek Kolontáron, 38 éves élettársa ott is született. Gyermekeik 8 és 10 évesek. A házuk 160 négyzetméteres volt, a mellette lévő 80 négyzetméteres autószerelő-műhelyében dolgozott. Az új, 110 négyzetméteres ház Kislődön épült, ahol a családnak volt már egy telke. Mint fogalmazott, az állam által kirendelt jogász szerint van aki jól jár, van aki rosszul az állami kárenyhítéssel. Az iszapömlésben megsemmisült ingatlanát 17,6 millió forintra értékelték fel, a szakértők által megállapított bekerülési értéke 29 millió forint volt.
“A családi emlékeimet, a gyermekeimről készült videofelvételeket és fotókat ki adja vissza? Kérték, hogy mondjam meg, mennyit ért az iszapömlésben elpusztult spánielünk, mondtam, ezt összegszerűen nem lehet meghatározni, a kislányom egy hétig sírt utána” – mondta a családfő megtörten. Hozzátette, hogy az ingóságaikért a szakértők 3,5 millió forintot ajánlottak, miközben a szerelőműhelye a gépekkel és szerszámokkal mind odalett. “Nem elégedetlen vagyok, csak dühös arra, ahogy ezt az egészet kezelik.” Készpénz nélkül nem lehet új életet kezdeni, a kifizetések idejéről senki nem tudott felvilágosítást adni – tette hozzá.

Ajánlott tartalom

A tavalyi után a 2024-es volt a második legmelegebb szeptember a világban

A tavalyi után a 2024-es volt a második legmelegebb szeptember a világban, és biztosra vehető, hogy 2024 lesz a legmelegebb év a világon - közölte az Európai Unió berlini székhelyű klímaváltozást figyelő szolgálata, a Copernicus (C3S) kedden.