Azonnali hatállyal felfüggesztette a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. termelői tevékenységét a környezetvédelmi államtitkár; Illés Zoltán egyúttal utasította a céget a megsérült tározó helyreállításra.

Iszapömlés: felfüggesztette a MAL Zrt. tevékenységét Illés Zoltán

Azonnali hatállyal felfüggesztette a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. termelői tevékenységét a környezetvédelmi államtitkár; Illés Zoltán egyúttal utasította a céget a megsérült tározó helyreállításra.

Illés Zoltán kedd délután Kolontáron, a védelmi bizottság ülését követően azt mondta: a hétfő délutáni baleset óta a cég továbbra is folytatta a termelést, és felmerült a gyanú, hogy az ökológiai katasztrófa azért következett be, mert a zagytározóban sokkal több iszapot tároltak, mint amennyit szabad lett volna, illetve a cellák illesztése nem volt szakszerű. Illés Zoltán szerint az is elképzelhető, hogy a túlterheltség miatt talajtörés következett be, és emiatt  mozdultak el a sarokillesztékek. A környezetvédelmi államtitkár azt is elmondta: elrendelte, hogy a környezetvédelmi felügyelőségek vizsgálják felül az úgynevezett zagytározók engedélyét.


Állítólag hetek óta pletykáltak a szivárgásról

Helyi pletykák szerint már hetek óta arról beszéltek a környéken, hogy szivárog a tározó. Ezt annak kommentálásaként mondták lapunk munkatársának, hogy a cég vezetői úgy nyilatkoztak: az átszakadás előtt egy órával sem észleltek semmi problémát

Ajánlott tartalom

Tavasszal csaknem 45 ezer diák vesz részt az Iskolában az Erdő Programban

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program.