Iszapömlés – Jobbik: a MAL folyamatosan emelte a zagytározók gátját

A Jobbik ajkai országgyűlési képviselője szerint a MAL ajkai timföldgyára az utóbbi időkben folyamatosan emelte a zagytározók gátját, hogy minél több iszapot lehessen azokba beleengedni.

Ferenczy Gábor szerdán a zagytározók közelében nyilatkozott az MTI-nek. A gát teteje “csipkés”, hiányoznak salakrészek, több helyütt omlás is látható. A tározók falmagassága nem egyenletes, néhol körülbelül 20-25, másutt 30 méternyi magas. A területen munkagépek dolgoznak, erősítik a falat, pótolják az omlást.
A képviselő szerint legalább nyolc méternyivel volt magasabb az iszaptömeg a megengedettnél. Timföldgyári dolgozókkal folytatott beszélgetéseire hivatkozott, akik arról tájékoztatták, hogy évek óta töltötték fel, illetve magasították salakkal a zagytározót.
Egy kolontári önkormányzati képviselő az utóbbi években már többször is felvetette, hogy bajok lesznek a zagytározókkal, ám a véleményét “lesöpörték az asztalról” – említett egy másik példát.
A Jobbik országgyűlési képviselője szerint “végtelenül cinikus” a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. vezérigazgatójának, Bakonyi Zoltánnak az a nyilatkozata, hogy nem veszélyes emberre a kiömlött anyag, noha nagyon erős, maró hatású lúgról van szó, tele rákkeltő nehézfémekkel.

A képviselő elmondta azt is, hogy szeptember 30-án reggel felhívta egy mozdonyvezető barátja, aki a Budapest-Szombathely vonalon közlekedett – a vonatok az iszaptározók mellett haladnak el -, s arról tájékoztatta, hogy a tározó töltésénél “leszakadások láthatók”. A markológép ott dolgozott, ahol hétfőn átszakadt a fal – tette hozzá.
Egy timföldgyári szakértő szerint hetekkel ezelőtt már réseket, szivárgásokat tömtek be, igyekeztek a falomlásokat pótolni – idézett egy másik véleményt.
Ferenczy Gábor szerint a cég vezetői mindenről tudtak, és mindent titokban tartottak, igyekeztek házon belül megoldani a nem kis veszéllyel fenyegető helyzetet. A cégvezetők nyilván azt hitték, elhallgathatják a veszélyhelyzetet, és valahogy majd elhárítják a készülő bajt – jegyezte meg.
A képviselő hangsúlyozta: a Jobbik követeli, hogy Bakonyi Zoltán vezérigazgató kérjen sürgősen bocsánatot az érintett települések lakosaitól. Amennyiben a cégvezető ezt nem teszi meg, hordónyi iszapot visznek a lakása elé, hogy – ha annyira veszélytelen – mosson kezet abban, vagy locsolja szét a kertjében – mondta Ferenczy Gábor.

Ajánlott tartalom

Bio vagy nem bio? ‒ Ne féljünk kérdezni!

Az Unió és a magyar kormány közös törekvése, hogy minél magasabbra emeljék a mezőgazdaságon belül az ökológiai gazdálkodás arányát.