Iszapömlés – Készpénz, autó, mentőfelszerelés és számítógép a felajánlások között

Jótékonysági meseelőadás, mentőfelszerelés és számítógép is szerepel a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítését célzó újabb felajánlások között.

A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. támogatási alapot hozott létre a katasztrófa áldozatainak megsegítésére. A vállalat a magyar légtérben október hónapban átrepülő valamennyi gép után 100 forintot Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely települések támogatására ajánlott fel, a devecseri Gárdonyi Géza Általános Iskola, Óvoda és Művészetoktatási Intézmény, valamint a kolontári Táncsics Mihály Általános Iskola és Könyvtár vezetőjének egy-egy millió forintos készpénztámogatást nyújtott át, továbbá devecseri és kolontári gyerekeket látott vendégül a fővárosban. Devecsernek terepjárót, Somlóvásárhelynek gumicsizmákat és munkaruhákat biztosítottak, az Irányítástechnikai Dolgozók Független Szakszervezete pedig egymillió forintot a Magyar Kármentő Alap számlájára fizetett be – közölte a jótékonyság kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.

Számítógépeket adományozott Kolontár iskolájának kedden az Emberi Méltóság Tanácsa – tájékoztatta Lomnici Zoltán, a szervezet elnöke az MTI-t. A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke közölte azt is, hogy a genfi székhelyű, ám Magyarországon is önállóan működő Care Alapítvány egymillió forintot utalt át a Kolontári Iskoláért Alapítvány számlájára, az igazoló csekket kedden adta át az alapítvány képviselője a település jegyzőjének.
A szigetszentmiklósi Kardos István Általános és Közgazdasági Szakközépiskola a város többi oktatási intézményével összefogva jótékonysági estet rendez  csütörtökön 18 órától Szigetszentmiklóson, a Tököli út 30/a szám alatt. Az est bevételét egy háromgyerekes kolontári családnak ajánlják fel – közölte Nagyné Gazsó Mária igazgatóhelyettes kedden az MTI-vel.

Több mint 3 millió forintot és ugyanennyi értékű termékadományt gyűjtött össze a Bajnokok csapata. A háromnapos jótékonysági futást a Magyar Vöröskereszt és a Nagy Sportágválasztó szervezői közösen indították a károsultak megsegítésére. A csapat tagjai november 3-án, szerdán adják át a termékadományokat a vörösiszap által sújtott települések lakóinak, az összegyűjtött pénzt pedig a Magyar Kármentő Alap bankszámlaszámlájára utalják át – tudatta Koós-Lukács Tímea, főkoordinátor az MTI-vel.
A Karinthy Színház, a Fogi Színház, a Hadik Kávéház, valamint a szülinapibohócok.hu összefogásában november 4-én 17 órakor Süsü a sárkány címmel jótékonysági meseelőadást tartanak a katasztrófát átélt területről érkező gyermekeknek, a befolyó bevételt teljes egészében számukra ajánlják fel.

Csaknem félmillió forint gyűlt össze a Kolontár melletti vörösiszap-tározó kicsinyített makettjében, a “szeretettározóban” a Debreceni Egyetemen. Püski Dániel ötletgazda, az egyetemi református gyülekezet lelkésze elmondta az MTI-nek, hogy az október 18-án felállított makettet a katasztrófa helyszínén készült fényképekből válogatott fotókiállítással egészítették ki, adakozásra sarkallva az egyetemistákat és az arra járókat. A mintegy félmillió forint részben az adományokból, részben az egyetemi templom kávézója múlt heti bevételének támogatásra felajánlott 10 százalékából gyűlt össze. Az összeg a Református Szeretetszolgálat segítségével jut el a rászorulókhoz, abból elsősorban a takarítás költségeihez járulnak hozzá.

Ajánlott tartalom

Magyar műholdat visz a világűrbe Elon Musk cége

Elon Musk amerikai üzletember rakétája viszi majd a világűrbe a magyar kisműholdat - közölte az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága az MTI-vel.