Iszapömlés – Két halálos áldozat, vizsgálják a tulajdonos cég felelősségét

Két halottja van az Ajka közelében történt hétfői iszapömlésnek, hét embert még keresnek; a timföldgyár 9-es és 10-es zagytározójának gátszakadása nyomán kiáramló vörösiszap három települést öntött el, sok embert kitelepítettek.

Az esti órákig a mentők 120 sérültet láttak el, ketten életveszélyes állapotban vannak; a mentésben nyolc tűzoltó, egy rendőr és egy katona is megsérült; a hatóságok vizsgálják a tulajdonos MAL Zrt. felelősségét, a cégnél a rendőrség helyszíni szemlét tartott. Az Országgyűlés plenáris ülésén a képviselők egyperces néma felállással emlékeztek a halálos áldozatokra.
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL Zrt.) Ajka melletti tározójából hétfőn több százezer köbméternyi mérgező vörösiszap ömlött a szabadba gátszakadás miatt. A térségben katasztrófahelyzet alakult ki. Az iszap megduzzasztotta a Torna patak vizét, így a patakhoz közeli települések veszélybe kerültek. Az áradás végül három települést – Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely – öntött el. Az emberek házak tetejére, magaslatokra  menekültek, ott várták ki a mentőalakulatok megérkezését. Az esti órákban Tüskevár térségében megkezdték a gát átvágását, hogy az uszadékot a mezőgazdasági területre engedjék.
A vörösiszap – a timföldgyártás mellékterméke – maró hatású anyag. Nehézfémet tartalmaz, amely a légutakba, emésztőrendszerbe jutva mérgező. Az esti órákig a mentők 120 sérültet láttak el, ketten életveszélyes, hatan súlyos állapotban vannak; a mentésben nyolc tűzoltó, egy rendőr és egy katona is megsérült. A legtöbb sérültet budapesti kórházakba szállították honvédségi helikopterek.

A lúgos iszap elsősorban a bőrön okozott égési sérüléseket, többeknek a szeme is megsérült, súlyos szemgyulladást kaptak. Az érintetteknek a katasztrófavédelem azt tanácsolta, hogy a szennyezett ruhákat vegyék le, a testfelületre jutó anyagokat bő vízzel mossák le, ha szembe vagy a szájba kerülne, öblítsék ki.
Tili Károly, Kolontár polgármestere újságíróknak elmondta, hogy a zagytározó gátja 12.25 perckor szakadt át, s a vörösiszappal szennyezett víz azonnal elöntötte a települést. A faluban ötven ház vált lakhatatlanná. Devecseren mintegy négyszáz épületet, Somlóvásárhelyen tíz-tizenkét házat öntött el az iszapos víz.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjének kora esti közlése szerint Somlójenő már nincs közvetlen veszélyben. Az üzemeltető tájékoztatása szerint “a zagytározóból további szennyező anyag kijutására nem kell számítani” – írta az MTI-hez eljuttatott közleményében Töttős Györgyi polgári védelmi főhadnagy.
Az érintett helyszínekre nagy erőkkel vonultak ki a védelemben résztvevő szakemberek: katasztrófavédelmisek, tűzoltók, katonák, mentők, vegyi felderítő csoportok, műszaki egységek, de civilek és karitatív szervezetek is felajánlották segítségüket.
A rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt büntetőeljárást indított annak a férfinak a halálesete kapcsán, aki hétfő délelőtt vesztette életét Kolontár határában. A hatóság közlése szerint a haláleset miatt indított büntetőeljárás keretében a rendőrség vizsgálja, miként szakadhatott át a tároló fala, amelyből az iszap a településekre zúdult.

Az MTI telefonon megkereste Kovacsics Árpádot, a MAL Zrt. bauxitbányászati vezérigazgató-helyettesét, aki azonban nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
A hatóságok vizsgálják a tulajdonos Mal Zrt. felelősségét az iszapömlés kapcsán; a cégnél a rendőrség helyszíni szemlét tartott – közölte Pintér Sándor belügyminiszter Kolontáron, a védelmi bizottság ülése után tartott sajtótájékoztatóján. Mint elmondta: lefoglalták azokat az iratokat, amelyek bizonyíthatják, hogy a zagytározó gátakat szakszerűen építették és használták. Minden irat rendelkezésre áll a felelősség megállapításához, ha lesznek felelősök – mondta Pintér Sándor, akit Orbán Viktor miniszterelnök küldött a helyszínre.
Azokra a híresztelésekre, miszerint előzetes letartóztatásban van a cég vezetője, a miniszter úgy reagált, hogy előzetes letartóztatás, kihallgatás még nem történt.
Pintér Sándor elmondta, hogy az iszapömlés károsultjai kapnak kártérítést, de annak mértékét a kárfelmérések során állapítják majd meg. A védelmi bizottság ülésén megjelent – az MTI-nek név nélkül nyilatkozó – vízügyi szakértő elmondása szerint a katasztrófát a talajvíz okozta, a területen a múlt héten tartottak ellenőrzést, akkor még csak szivárgást észleltek a tározó 10. kazettájából.
Devecseren estére már 140 katona és 28 “technikai eszköz” segítette a mentést – közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter az MTI-vel. A tárca vezetője, aki maga is Devecseren van, telefonon elmondta, hogy a katonák elsősorban az utak megtisztításával foglalkoznak. Folyamatosan mossák az utakat, lapátolják az “agresszív szennyeződést”. A katonák ellátása és élelmezése megoldott – fűzte hozzá.

Az országgyűlési képviselők hétfőn, a plenáris ülést megszakítva, egyperces néma felállással emlékeztek az Ajka és Devecser között történt iszapömlés halálos áldozataira. Az ülést levezető Lezsák Sándor úgy fogalmazott: dermesztő, szívszorító pillanatokat él át az ország, a képviselők osztoznak az áldozatok hozzátartozóinak gyászában, valamint gondolnak a mentésben résztvevő emberekre.
A katasztrófavédelem késő este 250 fekvőhelyet szállított Devecser térségébe az otthonaikat elhagyni kényszerült embereknek. Az OKF szóvivőjének közlése szerint a megyei védelmi bizottság hétfőn este újabb ülést tart, amelyen részt vesz az ÁNTSZ munkatársa is, aki az esemény esetleges egészségügyi vonatkozását koordinálja.

Ajánlott tartalom

Áder János az árvíz elleni védekezésről: víztározók és csatornák kellenek

A következő generációnak alkalmazkodnia kell a megváltozott életkörülményekhez a mindennapi életben, és az energia- és vízgazdálkodás szempontjából is - mondta Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke kedden Baján.