Iszapömlés – Meghosszabbították a veszélyhelyzetet

A kormány december 31-ig meghosszabbította az iszapkatasztrófa miatt Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyére 2010. október 6-án kihirdetett veszélyhelyzetet. Az intézkedésre – amely a keddi Magyar Közlönyben jelent meg – az Országgyűlés hatalmazta fel a kormányt, amikor hétfőn nagy többséggel, 349 igen szavazattal és a szocialista Szanyi Tibor ellenszavazatával támogatta az ezt célzó indítványt.

A törvény szerint a kormány 14 napra hirdethet veszélyhelyzetet, ennek meghosszabbítása az Országgyűlés hatáskörébe tartozik.
Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-t felügyelő kormánybiztosa korábban azzal indokolta a vészhelyzet meghosszabbításának szükségességét, hogy az érintett területen nem lehet elvégezni a feladatokat a normál közigazgatás keretében, vagyis továbbra is szükség van a fegyveres szervek, ezen belül a honvédség speciális eszközeinek alkalmazására.
Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár hétfői parlamenti felszólalásában emlékeztetett: a Mal Zrt. ajkai iszaptárolójának gátja október 4-én 12 óra 30 perckor szakadt át, az így kiömlő iszap pedig elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő területeit.
Kiemelte: a kormány gyorsan és határozottan cselekedett, a katasztrófában érintettek érdekében azonnal megszervezte a mentést és a kárelhárítást, s október 6-án kihirdette a veszélyhelyzetet is.
Az iszapkatasztrófa következtében kilencen vesztették életüket, és mintegy 150-en sérültek meg, egyikőjük állapota hétfőn válságosra fordult.

Ajánlott tartalom

Elindult az állatvédelmi témahét

Kezdetét vette az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által szervezett állatvédelmi témahét, melyhez több mint 307 ezer gyermek és közel 2400 oktatási és gyermekvédelmi intézmény csatlakozott - tájékoztatta az állatvédelemért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.