Iszapömlés – Nincs veszélyben Győr megye vízbázisa

Nem érinti Győr-Moson-Sopron megyei ivóvízbázisát a vörösiszap-szennyezés – állapította meg a védelmi bizottság kedd reggeli ülésén.

A Rába és a Mosoni-Duna közelében fekvő megyei vízművek – így a győri, a mórichidai, a rábapatonai és a rábacsécsényi – által szolgáltatott ivóvíz biztonsággal fogyasztható, az utóbbi három kút pedig olyan mélyen fekvő, védett vízrétegből táplálkozik, amelynek szennyeződése kizárható – olvasható megyei önkormányzat MTI-hez eljuttatott közleményében.  Győr ivóvízellátása a Szőgye és Győr-Révfalu térségében lévő parti szűrésű kutakból biztosított. A vízbázisok alatt folyik a Rába a Mosoni-Dunába, az pedig a Dunába, így nem ott vonul le a szennyezés – írják. Mint hozzáteszik, a folyók vízminőségét a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek, valamint a környezetvédelmi vízügyi igazgatóságok vizsgálják. Az ivóvíz minőségét az ÁNTSZ is ellenőrzi.

Ajánlott tartalom

A tavalyi után a 2024-es volt a második legmelegebb szeptember a világban

A tavalyi után a 2024-es volt a második legmelegebb szeptember a világban, és biztosra vehető, hogy 2024 lesz a legmelegebb év a világon - közölte az Európai Unió berlini székhelyű klímaváltozást figyelő szolgálata, a Copernicus (C3S) kedden.