Iszapömlés – Nyomon követik a katasztrófában érintettek egészségi állapotát

A tervek szerint öt éven keresztül fogják nyomon követni azoknak az egészségi állapotát, akik bármilyen formában érintettek voltak a vörösiszap-katasztrófában – mondta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi helyettes államtitkára csütörtökön újságíróknak.

Cserháti Péter közölte, hogy a térségben lakókat és a mentésben, védekezésben részt vevőket félévente-évente vetik alá egészségügyi szűréseknek, amelyeket a helyi ÁNTSZ fog koordinálni.
A vizelet- és májvizsgálatot, mellkasröntgent és légzésfunkciót magába foglaló vizsgálatokra azért van szükség, mert nem lehet kizárni a későbbi egészségkárosodást.
A vizsgálatokra abból a 610 millió forintos keretből lesz forrás, amelyet az újinfluenza (H1N1) elleni védekezésre különített el az előző kabinet – mondta Cserháti Péter, hozzátéve, hogy szintén ebből a pénzből fizetik ki az iszapkatasztrófa sérültjeit ellátó kórházak költségeit.

Ajánlott tartalom

A Coca-Cola vállalja, hogy karbonsemlegessé válik 2040-ig

Vállalást tett a Coca-Cola HBC AG, hogy 2040-ig a teljes értéklánca karbonsemlegessé válik - közölte a vállalat kedden.