Iszapömlés-Pannon Lapok: tízmilliós adomány az iszapömlés károsultjainak

A Pannon Lapok Társasága 700 ezres olvasótáborának segítségével több mint 4 millió forintot gyűjtött, amelyet a lapcsoport további 6 millió forinttal egészített ki; a tízmilliós adományt csütörtökön adták át Devecser és Kolontár polgármesterének.

A lapcsoport négy megyében- Veszprém, Vas, Fejér és Zala megyékben-megjelenő napilapjainak felhívására a több mint 700 ezres olvasói tábor önzetlenül adakozott- mondta Barták Péter, a Veszprém Megyei Napló főszerkesztője. Az összegyűlt tízmillió forintból 3 milliót Kolontár, 7 millió forintot Devecser kapott. Barták Péter elmondta, hogy ebből egymillió forinttal a kolontári Juhász családot segítik, akik legkisebb gyermeküket, Angyalkát veszítették el a katasztrófában. A falu további két családjának fél-fél millió forintot adományoznak a lapcsoport nevében, és a maradék egymillió forintot a kolontári általános iskola fűtésének korszerűsítésére ajánlják fel.
A Devecser városának felajánlott hétmillió forint elosztásáról a főszerkesztő elmondta, hogy 8 családnak 500-500 ezer forintos segítséget adnak, az összegből fennmaradó hárommillió forinttal a zeneiskola felújítását szeretnék támogatni.

Barták Péter az adomány átadásán hangsúlyozta: soha nem látott mértékű ipari katasztrófa történt 2010. október 4-én, melynek mértékét az ország és az olvasók is átérezték. “Az együttérzés és az összefogás a Napló által közzétett első felhívás nyomán kibontakozott” – fogalmazott a főszerkesztő. Hozzátette: a lap azóta is kiemelten foglalkozik a térségben történt eseményekkel, eddig összesen 470 cikk jelent meg a vörösiszap-katasztrófáról. Külön segélyrovatot hoztak létre, ahol az adományozásról szóló információkat ingyen közzétették.
Toldi Tamás, Devecser polgármestere megköszönte az adományt és a korrekt tájékoztatást, amelyet a megyei lap a vörösiszap-katasztrófáról nyújtott. Elmondta, hogy emlékhely létesítését tervezik a városban, ahol az ipari katasztrófa okozta pusztítást a sajtó által dokumentált anyagokon keresztül mutatják be.

Tili Károly kolontári polgármester szerint az olvasók sok kicsi adományából nagy összeg lett, és a felajánlások naponta érkeznek a világ minden tájáról. A tragédia óta eltelt két hónap során ezzel az összefogással sikerült látványos eredményeket elérni, az új lakópark első háza már épül a faluban – tette hozzá.
Kovács Erika, a Veszprém Megyei Önkormányzat sajtófőnöke a rendezvényen köszönetet mondott a sajtó munkatársainak, mert – mint fogalmazott – munkájukon keresztül nyújtott segítségük nélkülözhetetlen volt. Hozzátette: reméli, hogy a katasztrófa megváltoztatja a világ ipari hatalmainak biztonságról alkotott elképzeléseit.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.