Iszapömlés – Pszichológusok nyújtanak segítséget a devecseri iskolában

Iskolapszichológus nyújt segítséget a devecseri iskolában tanulóknak és pedagógusoknak a katasztrófa feldolgozásához, a szakember év végéig közvetít a szülők, diákok és tanárok között – tájékoztatta az MTI-t Eszterhainé Fatalin Ilona igazgatónő.

A devecseri iskolában az “élet visszatért a régi kerékvágásba”, de az októberi vörösiszap-katasztrófa “nem múlt el nyomtalanul” – fogalmazott az igazgatónő. Hozzátette: a gyerekek konfliktustűrő-képessége érzékelhetően kisebb lett, ezért van szükség a pszichológus segítségére az iskolában tanító 58 pedagógusnak és a gyerekeknek is.
A szakembert adományozók segítségével finanszírozza az intézmény, és a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében is szolgálatot teljesít két pszichológus Devecserben mostantól három héten át, heti két alkalommal.
Eszterhainé Fatalin Ilona elmondta, hogy a pszichológusok több héten át tartó konfliktuskezelő tréningeket tartanak az alsó tagozatos tanítóknak és az óvodapedagógusoknak, és segítik a tanárok szülőkkel való kapcsolattartását is.
Szólt arról is, hogy az általános iskolásoknak már nem kell Somlószőlősön tanulniuk, a 352 diák jelenleg a város három iskolaépületében tanul. A főépület a Várkert utcában van, de tanítanak a Petőfi téren és a Deák téren is. Októbertől a katasztrófa miatt a várostól 30 kilométerre lévő Somlószőlősön tanultak az alsó és a felső tagozatosok is, és a kicsik még novemberben is ott jártak iskolába.
Az iskola épületeiben nem okozott kárt a vörösiszap, de az intézményben a kármentesítési munkálatok miatt, illetve az iskolában kialakított átmeneti szálláshely működéséig rövid ideig szünetelt az oktatás – emlékeztetett az igazgatónő.
Elmondta, hogy adományokból tanulmányi ösztöndíjpályázatot hirdettek, és a legjobban teljesítő diákokat – közöttük a 48 iszapkárosult gyermeket – februárban pénzzel is jutalmazzák.

Ajánlott tartalom

Elindult az állatvédelmi témahét

Kezdetét vette az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által szervezett állatvédelmi témahét, melyhez több mint 307 ezer gyermek és közel 2400 oktatási és gyermekvédelmi intézmény csatlakozott - tájékoztatta az állatvédelemért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.