Teljes földcserét követeltek a vörösiszappal szennyezett területen a devecseri önkormányzat szerda esti lakossági fórumán résztvevő helyi lakosok.

Iszapömlés – Teljes földcserét követelnek a devecseriek

Teljes földcserét követeltek a vörösiszappal szennyezett területen a devecseri önkormányzat szerda esti lakossági fórumán résztvevő helyi lakosok.

A Veszprém megyei város művelődési házában tartott fórumon a vegyi katasztrófa következményeinek felszámolását irányító devecseri és megyei vezetők válaszoltak az egybegyűlt több mint száz helyi lakos kérdéseire. A fórum résztvevői erősen kifogásolták, hogy az iszapömlésért felelős cég képviseletében senki nincs jelen.   A felszólalók egyebek mellett követelték, hogy a városban és annak környékén a szennyezett területeken cseréljék ki az iszapos földet. A devecseri és megyei vezetők hangsúlyozták: a munka fokozatosan halad előre, elsőként az utcákat és az utcai árkokat tisztítják meg, majd a házak következnek, és csak ezután a földcsere. A termőföld addig használhatatlan, az ivóvízbázist azonban a rendszeresen végzett mérések alapján nem érte károsodás, a csapvíz iható.

Toldi Tamás polgármester kezdeményezésére szavazást is tartottak a résztvevők, arról döntöttek, hogy ezentúl minden este hat órakor tartanak fórumot, amelyen átbeszélik az aktuális fejleményeket.     A szerda este inkább a kérdések, a problémák felvetésének az ideje volt, és kevésbé a válaszoké. Felmerült például, hogy miként kaphatna szabadságot az olyan károsult, akinek – mint a helyiek fogalmaztak; „szerencsére van munkája”, de – az év utolsó harmadára már nemigen maradt szabadnapja, ugyanakkor minden idejét leköti a házában, lakásában derékig álló mérgező iszap eltakarítása. Előkerült az a probléma, hogy jár-e kártérítés olyan autótulajdonosnak, akinek elsodorta a kocsiját a hétfői lavina, de nem Devecserben van a bejelentett lakhelye. Volt, aki azt kérdezte, hogyan szerezhetne az iszaptengerbe süllyedt személyi okmányai helyett újat, a katasztrófától függetlenül is szorult élethelyzete iránti méltányosságból kedvezményesen, vagy ingyen.

A helyi vezetők minden esetben hangsúlyozták, hogy nemcsak Devecser és a megye támogatja a vörösiszap-katasztrófa áldozatait, hanem a kormány és az egész ország lakossága is. Mindenki azon dolgozik, hogy minél hamarabb visszatérhessen a város és lakóinak élete a rendes kerékvágásba, és fokozatosan enyhülnek is majd a gondok. Zsédenyi Imre Veszprém megyei főjegyző például ígéretet tett arra: jogsegélyszolgálatot építenek ki Devecserben, hogy legyen hova tanácsért fordulni.

Ajánlott tartalom

Több mint 11 millió új fa Magyarországon, folytatódik az erdőtelepítési program

Célzott programok az erdők klímavédelmi hatásának fenntartásáért és növeléséért.