Iszapömlés – Tilos horgászni a Duna párkányi szakaszán Szlovákiában

Tilos horgászni a Duna párkányi szakaszán Szlovákiában a magyarországi iszapömlés miatt, miután a horgászok döglött halakat találtak – írja az Új Szó című pozsonyi napilap szerdán.

A tilalom a Duna Révkomáromtól Párkányig terjedő szakaszát érinti. “Nincs szó tömeges pusztulásról, de nem árt az óvatosság” – mondta Szeifert László, a párkányi horgászegyesület munkatársa.
“Összességében három elpusztult márnát és keszeget találtunk Párkánynál és Kovácspataknál a múlt héten. Egyelőre nem tudjuk, mi okozta pusztulásukat. A tetemeket laborvizsgálatra küldtük, az eredmények még nem érkeztek meg. Elképzelhető, hogy természetes pusztulásról van szó, az is lehet, hogy hajócsavar sebezte meg ezeket a halakat. Mindenkit óvatosságra intek, amíg meg nem érkeznek a laboreredmények” – nyilatkozott Szeifert.

Ajánlott tartalom

Zöld színnel a fenntarthatóságért és a tudatosabb döntésekért

Egyedi zöld színt vezet be termékein a kulacsokat és Microdrinkeket forgalmazó Waterdrop vállalat. A feltűnő, élénk színnel a vállalat kifejezi elköteleződését a környezetvédelem és fenntarthatóság mellett, és egyben szeretné felhívni a figyelmet a környezettudatosabb életmód fontosságára, és a választás lehetőségére.