Iszapömlés – Zöldszervezetek megakadályoznák a MAL Zrt. új bányájának megnyitását

Természetvédelmi civil szervezetek nyílt levelet intéztek a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkárához, arra kérve Illés Zoltánt, hogy függessze fel a vörösiszap katasztrófában érintett MAL Zrt. tervezett bányakapacitás bővítésének engedélyezési eljárását – közölte a Magyar Természetvédők Szövetsége – Föld Barátai Magyarország csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a MAL Zrt. külszíni bauxitbányáinak bővítését Nyírád település területén tervezi, a “Nyirád I. – bauxit” elnevezésű bányatelken lévő Darvastó VII. és Darvastó VIII. bauxittelep helyszínén.
A Nyírádra tervezett bauxitbánya mindössze 10-15 kilométerre terülne el a jelenlegi, halálos áldozatokat is követelő tragédia helyszínétől. A zöld szervezetek aggódnak, hogy a vörösiszap emberre és természetre ártalmas voltát tagadó cég nem fog beruházásai során kellő körültekintéssel eljárni. Ezért kérik Illés Zoltántól a beruházás engedélyezésének felfüggesztését, mindaddig, amíg a katasztrófa felelőseinek felelősségre vonása és a jövőbeli hasonló esetek elkerüléséhez szükséges lépések meg nem történnek.
A levelet aláíró szervezetek “a MAL Zrt. felelősségvállalást kerülő magatartását és a katasztrófa súlyosságát elbagatellizáló nyilatkozatait megismerve”, úgy vélik, nem megengedhető, hogy a cég újabb külszíni bányákat nyisson több hektár területet “marsbéli” tájjá téve.

A zöldek nyílt levelükben felhívják a figyelmet arra, hogy beruházások kapcsán előzetes vizsgálati eljárás indult, a székesfehérvári székhelyű Környezetvédelmi Felügyelőségen, október 11-én közmeghallgatást is tartanak, szintén a hatóság épületében.
A vállalat vörösiszap tározója okozta természeti katasztrófától függetlenül, a több hektár területre kiterjedő külszíni bányaművelés önmagában is megkérdőjelezhető a természetvédők szerint, annak környezeti hatásai miatt. A több hektáros erdőterület felszámolása, a kitermelt anyag közúti szállítása, és a karsztos területen a rekultiváció nehézsége miatt a bányaművelés engedélyezése aligha engedélyezhető – áll a közleményben.

Ajánlott tartalom

Zöld színnel a fenntarthatóságért és a tudatosabb döntésekért

Egyedi zöld színt vezet be termékein a kulacsokat és Microdrinkeket forgalmazó Waterdrop vállalat. A feltűnő, élénk színnel a vállalat kifejezi elköteleződését a környezetvédelem és fenntarthatóság mellett, és egyben szeretné felhívni a figyelmet a környezettudatosabb életmód fontosságára, és a választás lehetőségére.