Iszonyú nagy napenergia-farmot épít az Apple Kaliforniában

Tegnap Tim Cook nyilvánosan felszólalt a Goldman Sachs Tech Conference 2015-ön, így azon kevés alkalmak egyikének lehettünk tanúi, amikor nincs Apple keynote, mégis hallunk nyilatkozatot az Apple-től.

Cook nagyjából PR-szónoklattal látott el minket, megemlítve az Apple Watch-ot és az Apple filozófiáját, két igazán eredeti dolgot tudok megemlíteni a beszédéből:

1. Az egyik az volt, amikor viccesen rápirított a közönségre, hogy túl sok férfit lát, és hogy hol maradnak a hölgyek (az Apple most nagy nőiegyenjogúság-harcot vív, a 10 topmenedzseréből azóta már 1 nő /taps/)

2. A cég egy iszonytató napenergia-farmot épít Monterey Countyban, Kaliforniában. 5,26 négyzetkilométeren annyi cellát sorakoztatnak fel, ami annyi áramot termel, hogy az elég lenne

a most épülő teljes Campus 2-es űrhajó-irodaháznak

az összes egyéb irodaházuknak az államban

mind az 55 retail üzletüknek Kaliforniában

még legalább egy adatközpontuk is beleférne

850 millió dollár, 231 milliárd forint a beruházás értéke, de Tim Cook szerint megéri. Mint mondta, a klímaváltozásról való beszéd ideje lejárt, most már a tettekre van szükség. Az összes adatközpontjukat, és a központi irodáikat is így táplálják majd. 2016 végére megépül a Monterey-i farm.

Egyéb fontosabb mondatok, amik elhagyták Cook száját:

Továbbra sem érdekeltek olcsó, másodosztályú termékeket piacra dobni, akár Kínába, akár máshol, az erről szóló pletykák hamisak

A Xiaominak örülnek, hiszen a verseny jobb termékekre ösztönzi őket. Cook megemlítette a Nokiát és a BlackBerryt példaként, előrevetítve, milyen sors vár szerintük a Xiaomira.

Újabb részvényvisszavásárlási programot hirdetnek, hiszen az Apple nem egy készpénzcipelő gép, vissza akarnak adni a befektetőknek. Mondja ezt úgy, hogy a cégnek jelenleg 180 milliárd dollárja van azonnal elérhető formában, egyszerűen nem tudják elkölteni.

Az Apple nem hardvergyártó cég, mondta Cook, ők a hardver és a szoftver egységét, és az ezekhez adott szolgáltatásokat egyben kezelik, ez az Apple varázslata. Ezt mondta: magic of Apple.

forrás: appleblog.blog.hu

Ajánlott tartalom

Újraindult Szlovénia legnagyobb széntüzelésű hőerőműve

Másfél hónap leállás után hétfőn újraindult Szlovénia legnagyobb széntüzelésű hőerőműve, a sostanji TES - közölte a hőerőművet kezelő vállalat.