Japán a Holdat készül lefedni napelemekkel

Bár 1972 óta nem járt ember a Holdon, ez nem jelent akadályt egy csapat japán mérnöknek, akik olyan tervet dolgoztak ki, ami égi szomszédunkat hatalmas naperőművé alakítaná.

A Fukushima-i atomerőműben történt katasztrófa óta Japánban komolyabban gondolkodnak az alternatív energiaforrásokról, és ennek eredményeként a társaság „őrült terve” jelentős lökést kapott. A terv szerint egy hatalmas, 20 km széles, 11.000 km hosszú, napelemekből álló „Hold Gyűrű”-t építenének a Hold felszínén. A napenergia övezet a napenergiát közvetlenül a Napból gyűjtené össze, majd mikrohullámon és a lézersugarakon keresztül egyenesen a Földre sugározná. A Shimizu Corporation terve szerint  az összességében 13.000 terawatt folyamatos energiát Föld körüli vevő állomásokra küldenék, ahonnan azt elosztják a bolygó lakossága között. Mivel a NASA jelenleg nem tervezi a Holdra való visszatérést, a vállalat úgy tervezi, hogy a hatalmas építkezést robotok végzik majd el. Sőt, emberi jelenlétet csak ellenőrzési szinten kívánnak alkalmazni.

naperőmű a Holdon
A cég közleménye szerint: “A korlátozott erőforrások gazdaságos felhasználásáról való átállás a tiszta energia korlátlan használatára az egész emberiség végső álma. A „Hold-Gyűrű”, a Holdon megvalósuló napenergia-termelés koncepciója a fejlett űrtechnológiával párosuló zseniális ötleteken keresztül váltja valóra ezt az álmot. A „ zöld energia” végső forrása a gyakorlatilag kimeríthetetlen, nem szennyező napenergia, amely jólétet hoz mind a természet számára, mind saját életünkbe.” Bár ez kiváló ötlet, amely a Hold című film hasonló energetikai koncepcióját tükrözi, a terv egyszerűen megvalósíthatatlan. Azt látva, hogy még autóink vezetésére képes robotokat sem tudunk gyártani, hogyan várjuk el tőlük, hogy egy egész naperőművet építsenek a Holdon?

naperőműbázis

Ajánlott tartalom

Az MVM Csoport 28 új naperőművet épít országszerte

Az MVM Zöld Generáció Kft. országszerte 28 naperőművet épít mintegy 7 milliárd forintos beruházással - tájékoztatta a társaság kedden az MTI-t.