Japán háromszorosára növeli szélenergia-termelését

A japán kormány a jelenlegi háromszorosára növeli az ország szélenergia-termelésének mértékét egy áprilisban kezdődő, 310 milliárd jenes fejlesztési program keretében – írta hétfőn a Jomirui Simbun japán napilap.

A kormány Honsú és Hokkaidó sziget északnyugati területein készül támogatni a szélkerekek felállítását és a távvezeték-rendszert kiépítését. A szélenergia 2011-ben a japán áramtermelés kevesebb mint 0,1 százalékát adta, annak ellenére, hogy előállítása a kormány felmérései szerint nagyjából tíz jenre jön ki kilowattóránként. Ez nagyságrendileg megegyezik a földgázalapú erőművek költségeivel, de olcsóbb, mint a napenergia. A terv értelmében a kabinet kiépíti a szükséges távvezeték-rendszert, amelyet a szélenergia-termelő cégek díj ellenében használhatnak. A távlati tervekben az is szerepel, hogy ezt a rendszert az ország délnyugati részeire is kiterjesszék, amivel a Jomirui forrásai szerint a jelenlegi hatszorosára tudnák növelni a szélenergia-termelést. A fosszilis energiahordozókkal gyakorlatilag egyáltalán nem rendelkező Japán a 2011-es fukusimai atomerőmű-balesetet követően kezdett nagyobb figyelmet szentelni a megújuló energiaforrásoknak. A szélenergia kormányzati támogatása mellett a közelmúltban több hatalmas napelemfarm építésébe kezdtek a szigetországban.

Ajánlott tartalom

Döntöttek: kötelezővé válik a napelemek telepítése az épületekre

Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az épületekre az EU tagállamaiban.