A tervek szerint töltést emelnek a március 11-i földrengésben és szökőárban megsérült fukusimai erőmű közelében, hogy megvédjék a létesítményt az újabb óriáshullámoktól - írta vasárnap a Jomiuri című japán napilap.

Japán – Töltést emelnek a fukusimai atomerőműnél

A tervek szerint töltést emelnek a március 11-i földrengésben és szökőárban megsérült fukusimai erőmű közelében, hogy megvédjék a létesítményt az újabb óriáshullámoktól - írta vasárnap a Jomiuri című japán napilap.

Az újság szerint szeizmológusok nem zárják ki, hogy a márciusi pusztító erejű földmozgás óta folytatódó utórengések közül a legerősebbek ismét szökőárat gerjeszthetnek. Nyolc métert meghaladó óriáshullámok alakulhatnak ki, amelyek veszélyeztetnék az atomerőmű biztonságát. A szakértők ezért azt tervezik, hogy kövekkel és dróthálóval megerősített, tíz méter magas töltést emelnek az atomerőműhöz közeli partszakaszon. A munkálatokat a tervek szerint június közepére fejezik be. A Fukusima-1 atomerőművön keletkezett károk vizsgálata kimutatta, hogy a legnagyobb bajt nem a földrengés, hanem az azt követő cunami okozta. Az erőművet üzemeltető vállalat, a Tepco közölte vasárnap, hogy az atomerőmű alsó részeiben és a talajvíz-elvezető rendszerben csaknem 87,5 ezer tonna erősen radioaktív víz gyülemlett fel, amelyet ideiglenesen tartályokba szivattyúznak át.

Ajánlott tartalom

Tavasszal csaknem 45 ezer diák vesz részt az Iskolában az Erdő Programban

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program.