A Kyodo Hírügynökség jelentése szerint meghibásodott a Tokiótól 120 kilométere lévé Tokai atomerőmű egyik reaktorának hűtési rendszere, már a földrengés után leállt az atomerőmű, de jelentések szerint most elromlottak a hűtési rendszer szivattyúi.

Japán: Újabb atomerőműben van vészhelyzet

A Kyodo Hírügynökség jelentése szerint meghibásodott a Tokiótól 120 kilométere lévé Tokai atomerőmű egyik reaktorának hűtési rendszere, már a földrengés után leállt az atomerőmű, de jelentések szerint most elromlottak a hűtési rendszer szivattyúi.

A Tokai Japán első atomerőműve, még a hatvanas években épült, elvileg idén végleg leállt volna. A leszerelés már 2001-ben megkezdődött, de a fűtőanyag elszállítást még csak idén tervezték.

Tartalékolnak a japán fővárosban az emberek
Egy brit diák Tokióból a BBC-nek úgy nyilatkozott: a közszolgáltatások nem a legjobbak a városban.
„Tegnap gondok voltak a vízzel, és az alapvető élelmiszerek, mint például a kenyér is hiányoztak, és ez ma is így van. Összesen 10-15 boltba mentem el, de sehol sem láttam kenyeret, mert az emberek felvásárolták az összeset, hogy legyen tartalékuk, mert mindannyian tartanak tőle, hogy a boltok be fognak zárni.”

Vulkáni aktivitás Dél-Japánban

Néhány hetes inaktivitás után a Japán déli részén lévő Sinmoedake vulkán hamufelhőt és köveket lövell a japán meteorológiai intézet szerint. Nem tudni, hogy a vulkáni aktivitás a pénteki földrengéshez köthető-e.

Ajánlott tartalom

További intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy csökkentsék a medvék számát

Romániában 10 419 és 12 770 közöttire tehető a védett állatok száma.