Japánnak 3,8 ezer milliárd jenes többletköltséget jelent az atomenergia helyettesítése

A tokiói gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium szerdán közzétett számításai szerint kilenc japán energiaszolgáltatónak 3,8 ezer milliárd jenes (mintegy 8,6 ezer milliárd forint) többletköltséget fog jelenteni atomerőműveik áramtermelő kapacitásának helyettesítése importált fosszilis energiahordozókkal a 2013-as üzleti évben.

Minisztériumi becslés szerint a jen gyengülése miatt az április elseje és jövő év március 31-e közötti üzleti évben összesen 700 milliárd jennel fognak többet költeni importált olajra és földgázra a japán szolgáltatók, mint az előző évben. Jelenleg Japán 50 működőképes reaktora közül csak kettő üzemel a 2011-es fukusimai erőműbaleset után felmerült biztonsági kételyek miatt. Az ország atomreaktorainak 3,8 százalékos kapacitáskihasználtságával számoló jelentés szerint biztosítható lesz Japán áramellátása – ha magas költségek mellett is -, az év során. Ugyanakkor a nyári csúcsidőszakra a minisztérium újabb energiatakarékossági program elindítását javasolta a kormánynak, mivel akkor az ellátásban való legkisebb fennakadás is áramhiányhoz vezetne.

A kormány reményei szerint ősztől fokozatosan újraindulhatnak az atomerőművek, de ehhez a szigorú biztonsági szabályokat hozó atomenergetikai hatóság belegyezése is szükséges, amely nemrég azt közölte, hogy egyelőre egy reaktor sem felel meg az új előírásoknak. A minisztérium egy korábbi márciusi becslése szerint a megnövekedett energiaimport mellett a leállított reaktorok karbantartása további évi 1200 milliárd jenes terhet ró a szolgáltatókra.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.